• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • +26 920 800
facebook

Telki megemlékezés a forradalomról

2019. október 23-án este településünkön is megemlékeztünk az 1956-os magyar forradalomról.

A Himnusz eléneklését követően Deltai Károly ünnepi beszédét hallgathatták meg az egybegyűltek, majd a Telki Önkormányzat és a Telki Polgári Egylet jelen lévő képviselői, illetve tagjai megkoszorúzták a Pajta előtti parkban álló 56-os emlékművet.

A megemlékezést a Szózat közös eléneklése zárta.

Deltai Károly polgármester ünnepi beszédét az alábbiakban olvashatják:

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Megjelentek, Emlékezők!

1956. október 23-án forradalom, majd szabadságharc tört ki hazánkban. A szabadságharcban egyedül maradt lázadókat a szovjet csapatok és behívóik leverték. Ezrek haltak meg, sok volt a testi, még több a lelki sebesült. Családok sokasága hullott szét a halálok, bebörtönzések, meghurcoltatások és disszidálások miatt. Hazánk mai napig érzi e veszteségeket, a szűnni nem tudó fájdalmat, és mai napig él az erős megosztottság, még akkor is, ha manapság 1956 értelmezése a felszínen egységesnek tűnik.

Az 1956-os események egyenes következményei a második világháborút lezáró egyezményeknek, majd az azt követő konszolidációs folyamatnak, melyből Magyarország geopolitikai okokból kiszorult.

Kevés szó esik Ausztria szerepéről. A háború után a vesztes Ausztria éppúgy szövetségi zónákra volt osztva, mint Berlin. Létezett francia, brit, amerikai és szovjet fennhatóságú zóna. Bécs és a hozzánk közelebb eső tartományi terület szovjet zóna volt, beékelődve Németország és Olaszország közé, átvágva az esetleges katonai utánpótlások elsődleges útvonalát. Hazánkban azzal az indoklással állomásoztak „ideiglenesen” a szovjet csapatok, hogy ezt a számukra stratégiai fontosságú ausztriai területet meg tudják közelíteni.

Mindkét hatalmi tömb megkísérelte befolyását kiterjeszteni a teljes ausztriai területre.

1950-ben a balul sikerült Koplenig-puccsal a kommunisták megpróbálták az egész területet – katonai beavatkozás nélkül – felügyeletük alá vonni, de ez a próbálkozás kudarccal végződött.

Kisvártatva Ausztria példátlanul nagyarányú Marshall-segélyben részesült a másik oldalról: 1952-ig egymilliárd dollárt meghaladó olyan segélyt kapott, amelyért nem kellett ellenszolgáltatást adnia.

1954 februárjában a négy nagyhatalom külügyminiszterei Berlinben találkoztak és az osztrák államszerződés témája is a napirendre került. Leopold Figl osztrák külügyminiszter felvetette országa semlegességét, mint a békeszerződés megoldásának kulcsát, de Molotov szovjet külügyminiszter akkor még elutasította a javaslatot.

A Szovjetunió akkor változtatott merev álláspontján, amikor felismerte, hogy egy semleges Ausztria esetén nemcsak ő veszít stratégiai pozícióiból, hanem az Egyesült Államok is, ugyanis a megszálló csapatok kivonulása után Németország és Olaszország között megszakad a fontos észak-déli összekötő vonal az amerikai, brit és francia zónán keresztül, ami pedig a NATO kiemelten fontos logisztikai köldökzsinórja volt. Ausztria geopolitikai szerencséje, hogy az Alpok egyértelműen meghatározta a természetes katonai határövezetek helyzetét.

A Szovjetunió egy hozzárendelt szatellit-régiót kívánt fenntartani katonai pufferzónaként, demarkációs övezetként, de belátta, hogy ennek határait nem húzhatja meg túl távol, mert nem tudja kiterjeszteni és fenntartani hatalmát. Az Egyesült Államok hasonlóképp gondolkodott, de számára az Atlanti-óceán jelentette az elsődleges védelmi zónát. Ezután jött az a nyugat-európai övezet, amely ma a NATO, azaz az Észak-Atlanti katonai szövetség. Ennek elsődleges célja, hogy megakadályozza a Szovjetuniót abban, hogy kijusson az Atlanti-óceánra.

Az erősen vitatható hátterű anschluss után a korábbi egyezmények ellenére a birodalmi Németországgal egyesülő, németül beszélő Ausztria, Hitler hazája, a vesztes agresszor így más megítélés alá esett, mint hazánk. A geopolitikai meghatározottság sokkal erősebb érv, mint az ideológia.

1955. február 8-án Molotov a Legfelsőbb Tanács ülésén már arról beszélt, hogy Ausztria örökös semlegessége esetén nincs elvi akadálya az osztrák államszerződés megkötésének. A három nyugati hatalom nem tett ellenvetést, nem volt kétséges, hogy Ausztria csak katonai értelemben lesz semleges, gazdasága, politikai berendezkedése, ideológiája szervesen a Nyugathoz kötődik.

Az osztrák kormány március 14-én átadta Moszkvának konkrét elképzeléseit, mely szerint a svájci mintájú semlegességet fogja megvalósítani, nem csatlakozik egyetlen katonai szövetséghez sem, s területén nem tűr meg idegen haderőt.

1955. május 14-én aláírták a Varsói Szerződés alapító okiratát, amely legalizálta a szovjet csapatok kelet- és közép-európai jelenlétét. Az okiratból kikerült, hogy a csapatok magyarországi tartózkodásának jogi alapja az ausztriai megszálló erőkkel való összekötetés biztosítása.

Másnap, május 15-én a Belvedere palotában aláírták az osztrák államszerződést. Leopold Figl „Ausztria szabad!” kiáltással mutatta fel az emeleti erkélyről az ujjongó néptömegnek az aláírt államszerződési okmányt.

Magyarország ezen a napon vált a Szovjetunió foglyává.

Az év végére az utolsó szovjet katona is elhagyta Ausztriát, visszavonultak Magyarországra.

A két ország külön utakon indult el a nagyhatalmak egyezségei nyomán.

Amikor 1956-ban hazánkban az elégedetlenség forrpontra gyűlt és kirobbant a forradalom, az emberek lelki szemei előtt a friss osztrák példa lebegett: a szabadság, függetlenség, semlegesség példája. Hitüket erősítette a Szabad Európa rádió, és azok a külföldi propaganda kiadványok, amelyek a szovjet egységet kívánták gyengíteni. Elődeink abban a reményben éltek, hogy a nyugat segíteni fog, hogy van remény, és nem látták át az alkuk és a geológiai meghatározottság szigorú szabályait.

Kétségbeesett rádióüzenetünk: „Segítsetek! Segítsetek! Segítsetek!” válasz nélkül halt el az éterben.

1956 nemes kísérlete eleve kudarcra volt ítélve. A már hazánkban állomásozó csapatok mellé bevonult szovjet haderő legyőzhetetlen volt. Akik tudtak, elmenekültek Ausztria felé, majd onnan tovább.

A Szovjet Birodalom 1989-ig szinte változatlanul állt. A rendszerváltás annak volt köszönhető, hogy a hidegháborúban és az űrversenyben gazdaságilag megrendült birodalom kénytelen volt mindenhol hátrébb húzni határait.

Magyarország – Csehországgal és Lengyelországgal közösen – 1999-ben vált a NATO tagjává. Ezzel a volt Szovjet Birodalom – ma Oroszország – védelmi zónája még távolabb került, mi pedig újra egy másik befolyási övezetbe kerültünk, ezúttal a határ túlsó oldalán, de mindvégig a frontvonalban.

A folyamat ma sem ért véget, Ukrajna, a balti államok, de főleg az „isztán”-ra végződő nevű országok ma is a hatalmas nemzetközi sakkjátszma terepei, gyakran sajnos fegyveres összecsapások helyszínei. A második világháború folytatódik és valójában sosem ért véget.

Hazánk pozíciója egy centimétert sem változott. Így tudomásul kell vennünk, hogy kényes ütközőzónában élünk. Politikai megosztottságunk is jórészt ennek köszönhető. Birodalmak határzónáin létezünk, ideológiák, kultúrák, vallások ütközőzónájában.

Ma mindennél fontosabb lenne ennek a megosztottságnak a csökkentése. Hisz egy kis, sajátos nyelvet beszélő, kivételes kultúra fogyatkozó népe vagyunk. Összefogás nélkül pedig lassan, de biztosan fogunk elillanni. És ehhez még olyan történelmi viharokra sincs szükség, mint a második világháború, a rendszerváltás vagy 1956, amire emlékezni gyűltünk ma össze.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!”

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
További információ Elfogadom!