Széchenyi2020

hivatal@telki.hu   |    06 26 920 800   |   facebook   |    

Székely Társulat

Bemutatkozik a Székely Társulat 

2009-ben, talán az utolsó órában újjáalakult a régi, 1964-ig Szabó Ferenc és Kelemen Anna vezetésével működő Székely Kör, Budajenő-Telki Székely Társulat néven.

 

1945-46-ban Budajenőre és Telkire Gyergyóditróból és Gyergyóremetéről érkező székelyek magukkal hozták szép erdélyi magyar nyelv ízét, távoli múltból eredő népszokásaikat, székely hagyományaikat, népdalaikat, táncaikat.

Ezeket az értékeket próbáltuk, próbáljuk megőrizni és a jövő nemzedékének továbbadni.

Négy darabunk készült el: Egy este a fonóban, Török búza bontás, Adjon Isten jó estét és a Napkeltétől napnyugtáig. Dalosné Kovács Györgyi volt a művészeti vezetőnk és az ő segítségével, útmutatásával tanultuk meg a táncokat, énekeket, valamint színpadi rendezésével sikerült igen színvonalas előadásokat létrehozni. Sajnos más jellegű elfoglaltsága miatt 2016 óta már nem tudja vállalni a társulat felkészítését.

Azóta új tánctanárral folytatjuk munkánkat.

Két alkalommal is részt vettünk Csanádpalotán a Kelemen László Amatőr Színjátszó Találkozón, ahol nagy elismeréssel fogadták darabjainkat.

Tevelen is jártunk a bukovinai székelyek meghívására. Előadásainkkal Budapesten és a Buda környéki települések rendezvényeit igyekszünk színesíteni. Több alkalommal jártunk Erdélyben Gyergyóditróba és fogadtuk testvértelepülésünk Hagyományőrző csoportját. Az idén Gaildorfba is ellátogattunk műsorunkkal.

Szabó Attila
a Budajenő-Telki Székely Társulat elnöke

Fel