Széchenyi2020

hivatal@telki.hu   |    06 26 920 800   |   facebook   |    

Telki SE

 

 
Örömmel értesítjük sportoló közösségünket, hogy a Telki SE és a Budajenői KSE hosszú távú együttműködés keretében a 2021. évtől együtt folytatják a labdarúgás utánpótlás képzést szeptemberi indulással! Várjuk a focizni vágyó kezdő és nem kezdő labdarúgó palánták (fiúk – lányok egyaránt) jelentkezését!A részletekért érdeklődni Szabó Attilánál a +36 30 537 4287 telefonszámon vagy az alábbi email címen lehet: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

gyerefocizz

   


A Telki Sportegyesületet 2005-ben alapította néhány helyi lelkes edző, akik a mostoha körülmények ellenére is próbáltak szervezett keretek mellett sportolási lehetőséget biztosítani a környéken élő gyerekek számára. Mivel 2008 januárjáig nem volt a falunak tornaterme, sem más sportolásra alkalmas helyisége, pályája (nem sokkal előtte 2007 novemberében nyitotta meg a kapuit az iskola előtt a műfüves sportpálya is), így az edzéseket az iskola aulájában és könyvtárában voltak kénytelen megtartani, amely komoly áldozat volt az iskola részéről is. A tornaterem megnyitásával lehetőség nyílt újabb szakosztályok megalakulására is. Néhány megszűnés és kiválás után jelenleg összesen tíz szakosztályunk van, több száz sportoló taggal.

A sportolni vágyók számára jelenleg 10 saját szakosztályban és 3 partner egyesület szervezésében tudunk szabadidő vagy versenyszerű sportolási lehetőséget biztosítani:

- Asztalitenisz 
- Judo
- Labdarúgás  
- Ritmikus gimnasztika          
- Röplabda     
- Sport Tánc   
- Vívás
- Tollaslabda
- Kispályás foci (felnőtt)
- Jóga

---------------

- Taek-won-do
- Kosárlabda (gyerek)
- Kerékpár

A szakosztályok az SE-vel szerződésben álló edzők irányításával tartanak edzéseket több korosztály számára. Az edzések díja sportáganként változó, a legtöbb szakosztályban van testvér és családi kedvezmény. Az SE-ben van éves tagdíj, amely jelenleg 12000 Ft a felnőtt sportolni vágyók számára és 3000 Ft a gyerekek úgynevezett „tandíja”. Ez utóbbi díjat a szakosztályok az edzések díjába általában beszámítják.

A Telki SE bevételei jellemzően az alábbiak szerint csoportosíthatók:

  - a gyerekek által fizetett tandíjak; 
  - az éves tagdíjak;    
  - az Önkormányzat által nyújtott támogatás;   
  - pályázati támogatás;      
  - és az adó 1%-ából visszajuttatott pénz.

A Telki SE kiadásai az alábbiakból tevődnek össze:

  - terembérleti díjak;
  - edzői díjak;
  - könyvelési, banki költségek;  
  - szakszövetségi, nevezési, versenyeztetési díjak;
  - eszközpótlások, új eszközök vétele;
  - minden egyéb dologi költség.

A Telki SE gazdálkodásában az önfenntartás a legfontosabb vezérelv. A szakosztályok igyekeznek önállóan működőképesek maradni, ami bizony évről évre komoly feladat elé állítja az egész egyesületet.

Telki SE jelenleg a falu legnagyobb civil szervezete, a lakosság közel 10%-a aktív (!) tagja. A szakosztályok vezetői, valamint az elnök és az alelnökök legtöbbször lelkes szülők, akik segítik az edzők munkáját szervezési oldalról, és a szabad idejükben vagy akár azon felül sokszor saját pénzből is támogatják a szakosztályokat. A Telki SE tisztségviselői munkájukat önkéntesen és térítésmentesen végzik csakúgy, mint több lelkes falubéli, akik szakértelmükkel, tapasztalatukkal alkalmanként segítik a feladatok ellátását.

Az iskola tornatermében nyáron több szakosztály is edzőtábort tart.

A Telki SE a sportoláshoz szükséges infrastruktúrát oly módon képes biztosítani, hogy együttműködési megállapodást kötött az iskolát üzemeltető KLIK-kel és ennek értelmében biztosítja az iskola tornatermének délutáni (14 órától) és esti időszakban történő kiadásának a koordinálását, átvállalva ezt a hálátlan feladatot az iskolától illetve az azt üzemeltető KLIK érdi tankerületétől.

Az egyesület és szakosztályainak vezetői, edzői, tárt karokkal várják mind a gyermekeket, mind a felnőtteket. Az edzések nyitottak, bárki megtekintheti azokat, a gyerekek térítésmentesen ki is próbálhatják azokat.

Ha bármilyen kérdés merülne fel, vagy csak érdeklődni szeretnének az egyesülettel és/vagy szakosztályokkal kapcsolatosan, akkor keressék Benke Ákost, a Telki SE elnökét vagy a szakosztályok vezetőit az alábbi elérhetőségeken:
                                                     

Szakosztály  vezető  elérhetőség
     
RG Vászolyi Tímea 06-30-9924517
Asztalitenisz Czöndör Attila 06-30-2038811
Tollas  Becz Sándor 06-30-5364670
Röplabda (felnőtt) Homolya László  06-20-5894589
Vívás Jakab Zsolt  06-30-9688339
Judo Sarkadi Attila 06-20-4368443
Sp. Rocky Péterfy Judit  06-30-9506966
Jóga Krizsán Márta  06-20-4693377
foci    Neudert Károly 06-20-3772512
Taek-won-do Kánid Samreht Nimol 06-30-2586640
T. Bike Team Bankó Andrea 06-20-9510046
Kosár (gyermek)  Molnár Tamás 06-70-6259650
Iskolai fogl.  Pozsgai Szabina 06-20-4960869

 

Elnök: Benke Ákos 06-30-9898245, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Tornaterem beosztás: http://telki.hu/index.php/sport/tornaterem 


 

Fel