Helytörténet
Amilyen régi település Telki, annyira hányatott a sorsa.
A török időkben földig rombolták, az utána betelepített németek által felépített, és általuk több mint 200 évig lakott falu tárgyai, emlékei a háborút követő kitelepítésükkel nagyrészt odavesztek.
A helyükre érkezett székelység is csak hagyományait, az új élethez legszükségesebb kellékeket tudta a távolból magával hozni. Az önmagában is kicsi település ezt követően közigazgatásilag, gazdaságilag is a szomszédos nagyobb településekhez tartozott, ami ugyancsak nem gazdagította helytörténeti emlékeit.
Mégis csak Telki ezen időszakából, e két nép itteni életének emlékeiből, még fellelhető tárgyaiból kezdhetett el gyűjteni, és a nagyobb közösségi rendezvények kiállításain bemutatni a 2008-ban létrehozott Helytörténeti Bizottság.
Mindenekelőtt a hétköznapi élet eseményei, eszközei, tárgyai azok, amik még fellehetőek, és tarthatnak számot az újonnan ideköltözöttek, idelátogatók érdeklődésére.
Hogy mindez a jövőnek megmaradhasson, tovább gazdagodhasson, egy majdani reménybeli állandó helytörténeti kiállítással, benne a falu szülöttjének, Kodolányi János írónak az emlékszobájával lenne biztosítható.