• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • +26 920 800
facebook

A polgármester naplója: Kié a szemét?

Évről-évre egyre nagyobb probléma a hulladékkérdés. Legyen szó háztartási szemétről, utcai szemetelésről, szelektív vagy zöldhulladékról, folyékony hulladékról, kutyaürülékről, a földet, vizet, levegőt szennyező anyagokról, úgy tűnik, a helyzet egyre rosszabb, pedig a problémák kezelésére egyre nagyobb erőket mozgósítunk.

Nem helyi problémáról van szó. A jelenség országos, mi több: globális. Ugyanakkor legszűkebben vett környezetünkben is határozottan megmutatkozik.

Ahhoz, hogy megértsük a jelenség lényegét, egy kicsit hátrébb kell lépnünk, és kiszabadulnunk a takarítás - büntetés - méltatlankodás háromszögéből. Engedjenek meg tehát néhány szokatlan gondolatot a szemétről az országos sajtóból unalomig ismert korholó méltatlankodás helyett. Ígérem, a végén visszatérünk a takarításhoz és büntetéshez is.

A szemetelés: bűn. Hallottuk ezt valaha? Nem. Egyik nagy világvallás sem tiltja közvetlenül. A világi filozófusok nem értekeztek erről az elmúlt évezredekben, sőt, a törvények is csak a legújabb kor legvégén fedezik fel a szemetelést, mint közproblémát, amivel valamit kezdeni kell. Miért van ez? Tényleg így van?

A nyelv gyakran árulkodó. A szemét és a hulladék szó is a lepotyog, földre esik gondolatkörből sarjad, egyik szláv, a másik türk eredettel. Faluhelyen a fáról lehulló falevéllel a fa is szemetel, ahogy az eső. A hulladék lehullik, ahogy a szem szemetel a kalászból. A szemetelés a természet rendje, gondolhatta az ember évezredeken át. S maga is szemetelt. Minden paraszti ház udvarának része volt a szemétdomb, ahogy a falu határában lévő szemétlerakó és dögkút is. A szemét jellemzően szerves hulladék volt, mértéke pedig annyival kevesebb volt, hogy fel sem merült problémaként.

A városiasodással azonban az emberek sokan, szűk helyen, falak között kezdtek élni. Szemetüknek már nem jutott saját udvar, benne domb és kakas. A szemét a mindenki által használt utcákon, tereken gyűlt. A bibliai gyehenna egy óriási égő szemétdomb volt, s a középkori városokban az utcán folyt a fekália. Az immár egymás felett is lakó emberek egymás fejére borították az ürüléket. Az elborzasztó és járványokkal gazdag időszaknak az iparosodás vetett véget, amikor a városok szervezettsége és gazdagsága annyival nőtt, amennyivel fontosabb lett az iparmágnások számára a járványok és az elviselhetetlen közállapotok megszüntetése. Megszerveződött a hulladékszállítás és kiépült a csatornarendszer, ami mai napig a szilárd és folyékony hulladékkezelés alapinfrastruktúrája.

A városiasodási folyamat azonban nem állt le, sőt, fokozódott. A városokba özönlő emberek töménytelen szemetet állítottak elő, a hulladék pedig a városokon kívül gyűlt. Az iparosodás második hulláma a fogyasztás döbbenetes megnövekedésével, és a műanyagok, csomagolások megjelenésével együtt érkezett. A GDP pörgött, a közgazdaságtan bálványa, a növekedés határozott meg mindent. A média mindenhová, a legeldugottabb faluba, a legszegényebb országba is eljuttatta a féktelen fogyasztás igéjét, és az olcsó, tömeges, csomagolt termékeket.

És az emberek fogyasztottak és szemeteltek, egyre növekvő számban és egyre növekvő mértékben. Ennyi szemetet képtelenség kezelni. De sem a falusias, sem a városias környezetben nem voltak megszilárdult szokások, erkölcsi törvények, melyek gátat szabhattak volna a szemetelésnek. A városi ember azt szokta meg, hogy elviszik a szemetét, takarítanak utána, a falusi pedig, hogy a hulladék jó helyen van a szemétdombon, akkor is, ha tízszer-százszor több, mint nagyanyáink idején, és nem krumplihéjról, hanem rovarirtós műanyagflakonról van szó. A szemetelés továbbra sem volt bűn. Legalábbis közvetlenül nem nevezte senki bűnnek.

Más kérdés, hogy a fösvénység, a torkosság és a jóra való restség közvetlen következményeként lehetett volna bűnnek nevezni. De a fejlett nyugat hipokritaként viselkedve eltüntette a nyomokat a harmadik világba, a gyarmatokra, vagy a természet kevésbé szem előtt lévő helyeire. Probléma megoldva…

Nálunk, a szocializmusban pedig kialakult egyfajta lumpen világnézet, ami a középkori városokhoz hasonló igénytelenséggel a szemetet, a mocskot a közös terekben természetesnek tekintette.  A csikk elpöckölése, a szemetelés teljesen természetessé vált. A felelőtlenség, a felelősség másra hárítása, s ezzel együtt az elemi szolidaritás hiánya kultúránk – ha lehet ezt a szót használni – részévé vált és mai napig velünk él.

A rendszerváltás, valamint a hullámokban érkező gazdasági prosperitás és megszorítások, válságok mindössze annyit változtattak a közállapotokon, hogy ha volt pénzük az embereknek, akkor látványosan több lett a szemét az utcákon. Mára ez minden korábbi mértéket meghaladott és országos problémává lépett elő.

A gondot fokozza, hogy a nagy nyugati rendszerekhez csatlakozó hulladék-újrahasznosítási rendszerek csődöt mondtak. Mint kiderült, az újrahasznosítás mítosza felettébb ingatag. A szemét nagy részét lehetetlen újrahasznosítani, sőt akár elégetni is. A hulladék nagyobbik része a gazdag országok levegőszennyezési kvótáival seftelés módszerét átvéve, más országok terhére, külföldre került, óriási környezeti katasztrófát okozva a népességrobbanás és fogyasztásmánia miatt helyben keletkező irgalmatlan szennyezéshez adódva. India, Kína és számos afrikai ország egyetlen, hatalmas szemétlerakó lett. A tengerek, óceánok vizén országnyi szemétszigetek úsznak. Az amerikai, európai, és mára már a kínai szemét nagy része is a nemzetközi vizeken végzi. A világ kiborítja a bilit az ablakon, semmi sem változott.

Egészen mostanáig. A globalizációval a szemét is globalizálódott. A kiöntött bili tartalma egyre inkább a saját nyakunkba borul. A dolgok nem mehetnek így tovább. Kína nem fogad több amerikai szemetet. A skandináv mocsok nem jut el Afrikáig, ahogy korábban. Lassan mindenki szembesül a saját piszkával. A nálunk sokszorosan több szemetet termelő, gazdag norvégok talán legutoljára. De végül mindenki.

Ezért egyre több helyen szigorítanak a hulladékkezeléssel és szemeteléssel kapcsolatban. Magyarországon is tervezik a szemetelés szabálysértésből bűncselekménnyé nyilvánítását. Csakhogy attól, hogy egy jogszabályt átírnak, nem írják át a fejekben lévő, olykor sok százéves megszokásokat. Sajnos a fejekben a szemetelés még nem bűn. A megszokások pedig lassan változnak, nem követik a törvényalkotói tollvonásokat. Büntetni pedig nehéz, mert szemétnek sosincs gazdája, csak termelője.

Szerencsére országosan és itt helyben is sokan vannak, akiket zavar a szemét, a környezetrombolás, és ezt ki is nyilvánítják. Sőt, nem kevesen akadnak olyanok is, akik tevőlegesen részt vesznek a takarításban. Köszönet nekik! Az önkormányzat segíti az önkénteseket, és általában is megpróbálunk mindent megtenni, hogy az állapotokon javítsunk. Ezért véges erőforrásaink maximumát igyekszünk a köztisztaság javítására fordítani. De ez nyilván nem megoldás, csak tüneti kezelés. A valódi, oki kezelés a szemetelés megszüntetése lenne. Közhely, hogy az a jó szemét, ami nem keletkezik. A cél tehát nem az, hogy jobban és többet takarítsunk, hanem hogy kevesebbet szemeteljünk. Sokkal kevesebbet, mert ami most történik, az kezelhetetlen és elfogadhatatlan.

A címben megfogalmazott kérdésre pedig nyilvánvaló a válasz.

Azé a szemét, aki megtermeli. Legyen az háztartási hulladék, kutyaürülék vagy lom: a szemét a tiéd. Nem a közterületre való és végképp nem a természetbe. Neked, neki, nekünk, a szemét gazdáinak, termelőinek kell gondoskodnunk róla. Nem mástól várni, hogy takarítson utánunk. Rendet kell tennünk a fejünkben, és megérteni, hogy csak és kizárólag a mi felelősségünk a saját szemetünk, és bűn a környezetet és a közösséget terhelni vele, ahogy eddig megszoktuk.

Deltai Károly
polgármester

(Képünk illusztráció.)

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
További információ Elfogadom!