„Ki tudom számítani az égitestek mozgását, de kiszámíthatatlan az emberi őrület.”

(Sir Isaac Newton) 

Pénzt vagy életet? Mit választott és mit választ a világ erre a kérdésre? Az a helyzet, hogy sajnos senki sem választja az életet, hacsak nem a saját és közvetlen szerettei életéről van szó. Mindenki, mindig és most is a pénzt választja. A „gazdaságot”.

Ha megkérdezzük az embereket erről, nem fognak igazat mondani. Mindenki azt mondja, ő Jézust kiáltott, de a tömeg végül mégis mindig Barabást mond. A tömeg mi vagyunk, a politika és az úgymond gazdaság.

Én a tudománynak hiszek. Az igazolt tények utolsó, fogyatkozó morzsái, mai, hitekre, véleményekre, érdekekre alapuló, médiavezérelt világunkban már csak a tudomány egyes zugaiban lelhetők fel és persze az élet leghétköznapibb mozzanataiban. A mostani járványhelyzetben csak a tudomány tud valódi segítséget nyújtani. A tudomány képes vakcinát fejleszteni, a tudomány képes gyógyítani, a tudomány képes előre jelezni, a tudomány képes feltárni az okok és következmények láncolatát.

A világ valaha élt egyik legnagyobb tudós lángelméjével, Sir Isaac Newtonnal kapcsolatban manapság gyakran lehet olvasni, hogy ő is karanténban, „homeoffice”-ban alkotta meg tudományos elméletei és felfedezései javát.

Ez valóban így van. Ahogy ezt Daniel Defoe is megírta¹, 1665-ben kitört a nagy londoni pestis. Minden harmadik ember meghalt, a megszokott élet helyét átvették a kényszerintézkedések. Még a kereskedők is csak úgy számolták meg a pénzt, ha előtte forró ecet gőzébe tartották. Nyáron bezárt a Cambridge-i Egyetem is, és Newton, no meg másik kétszázezer ember, aki megtehette, Londonból vidékre menekült. A tudós a következő két évben otthon dolgozott a matematikai analízis, optika és tömegvonzás fizikai törvényszerűségeinek megismerésén. Ma ezeket a törvényeket tanítják az iskoláinkban, pontosabban ezeket a törvényeket tanulják a diákok otthon, távtanulás formájában. Hogy valódi példa-e számunkra Newton, abban nem vagyok biztos, tekintve, hogy kevesen engedhetjük meg magunknak, hogy évekre elvonuljunk, és hát legtöbben zsenik sem vagyunk.

Van azonban Newton életének egy másik szakasza, amiről kevesebben tudnak. A járvány után Newton 1696-ban a királyi pénzverde igazgatója lett. Akkoriban virágzott a pénzhamisításnak egy minősített esete. Az akkori pénzérméknek magas volt az arany- és ezüsttartalma. A pénzváltók, hitelezők és kereskedők minden egyes kezükön átmenő érme szegélyéből lereszeltek, vagy levágtak keveset, és az így apránként keletkezett morzsalékot Franciaországban eladva jelentős vagyont tudtak összecsenni. A vételi és eladási kamat közötti különbség azóta is a francia marge, azaz szegély nevet viseli ennek a szokásnak emlékére.

Newton azon kívül, hogy kinyomozta és halálra ítéltette a pénzreszelőket, kitalálta, hogy hogyan tudja kizárni a pénzreszelős csalást. Begyűjtette az ország összes pénzérméjét, aminek folytán Anglia egy ideig pénz nélkül működött, majd beolvasztatta az összes érmét és újakat veretett. Az új érmék éle recés lett, így egyből látszott, ha valaki megpróbálkozott a reszeléssel. Azóta recés a pénzérmék széle. 1705-ben Anna brit királynő Isaac Newtont ezért a hazafias tevékenységéért lovaggá ütötte. Sir Isaac tehát nem a mozgástörvények és a gravitáció, hanem a pénzreszelés miatt lett sir.

Sajnos a világ ma már a legkevésbé sem figyel és nem is figyelt a tudományra. A tudomány bonyolult, drága, és a gyors pénzkeresetnek számtalan jobb módja van, mint a tudomány finanszírozása. A mostani járványhelyzet, és számtalan más, komoly probléma megelőzhető lett volna. De világunk nem előzte meg, inkább a gyors pénzt választotta. És most, hogy benne vagyunk a bajban, most sem a tudomány, hanem a gazdaság és a politika határoz meg mindent. De ennek árát azért meg kell fizetni.

A tudomány mai ismeretei szerint a járványt okozó vírusra nincs vakcina. Nem tudjuk, mikor lesz, ha lesz egyáltalán, és azt sem tudjuk, hogy ha lesz, akkor azt mennyi idő alatt lehet legyártani és mikorra jut el hozzánk. Az a helyzet, hogy nem számíthatunk erre. Nincs bizonyosság, csak reménykedés van.

Azt sem tudjuk, hogy mekkora a baj valójában. Nem ismerjük a betegséget, nem tudjuk, hogy valójában hol is tart, mekkora a járvány kiterjedése és mekkora a tényleges baj. Lehet jóval nagyobb, mint most sejtjük és lehet akár lényegesen kisebb is. Ahhoz, hogy valódi információhoz jusson a tudomány, nagyon komoly, átfogó kutatásra lenne szükség. És még akkor is ott lenne a hitelesség és nyilvánosság nagy kérdése a kutatás eredményével kapcsolatban.

Ez a betegség nem okoz látványos jelenségeket. Ha pestis vagy lepra lenne, és látványosan megjelenne az embereken, máshogy reagálnánk. Mindenki betartana minden szabályt egy fele ilyen súlyos betegséggel kapcsolatban is, ha annak jelei undorító kelésként mutatkoznának meg az emberek arcán. Ez azonban egy rejtőzködő betegség. Most csak közvetett ismereteink lehetnének a fertőzöttség mértékéről, de sajnos jelenleg még azok sincsenek. Így nem marad nekünk más, mint a hit. Hiszünk-e, és ha hiszünk, kinek? Melyik megalapozatlan, igazolatlan véleményt fogadjuk el a médiából, és melyiket utasítjuk el, mert érdekeinkkel ellentétes vagy sérti hitvilágunkat? Ezért ismét nem a tudomány, a tudás és a tények alapján döntünk, hanem vélemények, érdekek, politikai meggyőződések alapján, és életbe lép az alap kijelentés, hogy mindig a pénzt választjuk, hacsak nem a saját életünkről kell döntenünk.

A járvány közepén járunk. Vagy az elején. Vagy a végén. Senki nem tudja. Mindenesetre az emberek széles tömegeinek kezd elfogyni a pénze. Az emberek széles tömegei unták meg a korlátozásokat. A politikusok tudják, hogy ha így megy tovább, akkor lassan tömeges elégedetlenségek lesznek, ezért arra kényszerülnek, hogy lazítsanak a megszorító szabályokon, akár azon az áron is, hogy a megbetegedések újra terjedni fognak. „Beindítják a gazdaságot, újraindítják az országot, a világot”, ahogy ezt a napokban mindenhol olvasni lehet.

A terv a következő.

A világ újraindul. Aztán majd meglátjuk.

Ha a vírust kérdeznénk minderről, akkor azt a választ adná, hogy ha lehet, akkor ő szívesen fertőzne tovább. Ha a tudományt kérdeznénk, azt válaszolná, hogy a restart fölöttébb kockázatos játék. Sőt, pontosan ezt a választ adta és adja erre a kérdésre a tudomány. Arra azonban a tudomány nem tud válaszolni, hogy mi legyen a vakcina felfedezéséig a társadalomban keletkező feszültséggel, amitől a politika oly nagyon fél. Vakcina akkor lesz, ha elkészül. Ennél többet most nem lehet mondani, hiába kérdezzük, hiába hajszoljuk a tudósokat. Tudományos tény, hogy valós eredményhez hosszú időre van szükség. Ezért kellett volna évtizedekkel ezelőtt sokkal több pénzt tenni a kutatásokba. Sajnos időt még pénzért sem lehet venni. A már eltelt idő elveszett, és az a pénz, aminek például a víruskutatásban kellene lennie, most okostelefonokban, applikációkban, tetoválásokban, szilikonmellekben, kerékpárutakban, alufelnikben és kampányplakátokban van. Meg még millió és millió „elengedhetetlenül fontos” dologban, ami beelőzte a tudományos kutatást. Így jártunk. Mi döntöttünk így.

A világ, a politika és a politikusok az elmúlt néhány évtizedben megváltoztak. Ma a médiademokrácia korát éljük, ami közelebb áll egy valóságshow-hoz, mint az ókori Athén államformájához. A médiademokrácia, mint módszer, idiokratikus rendszert épít. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy ennyire ostoba emberek kerüljenek ennyire fontos pozíciókba. Donald Trumpnak², az Amerikai Egyesült Államok elnökének természettudományos alapismeretei nem érik el egy átlagos magyar hatodikos általános iskolás tudásszintjét, sőt, még az elégséges, azaz kettes szintjét sem. De járványügyben mégis ő egy döntő tényezője a mi szép, új, globalizált világunknak. Ez baj. És látlelet beteg világunkról, valamint előrevetíti szerény esélyeinket a későbbiekre nézve.

A járványt okozó Kína – egy mutáns kommunista ország – nélkül a világ egyetlen országa sem tudna a legcsekélyebb mértékben sem védekezni. Ugyanis mindent, az égvilágon mindent Kínában gyárt a világ. Valamikor ugyanis a világ legkapitalistább országainak leghatalmasabb multijai úgy döntöttek, hogy a világ minden gyártásának a legeslegjobb helye a világ akkor még legkommunistább helye: Kína. A pénz mellett döntöttek, természetesen a szavazók, azaz a mi megkérdezésünk nélkül. Erre a mindent meghatározó lépésre ugyanis a demokrácia szabályai nem vonatkoztak.

A világ megváltozott. A demokrácia a média megváltozásával és kiterjedésével önmaga paródiája lett. Közhely, hogy nincsenek már tények, nincs igazság, csak médiamanipuláció, propaganda van és érdekek. A tömegek Barabást kiáltanak, a média pedig felemeli a tömeget.

A gazdaság nem önálló létező. Nincs olyan, hogy gazdaság. Emberek vannak. Élő emberek és az ő tevékenységeik. Velük újra lehet építeni a világot. Nélkülük a gazdaság értelmetlen. Így gondolkodunk mi, egyszerű emberek.

A gazdaságnak azonban más a logikája és a gazdaság gazdái és haszonélvezői máshogy gondolkodnak. Számukra amiből sok van, az értéktelen. És miből van sok? Egyre több? A Kínában gyártott tömegtermékeken kívül emberből. Ezért az ember, a kínai termékhez hasonlóan olcsó. Nem is ember már, csak erőforrás. Annak az erőnek a forrása, ami munka révén fenntartja a rendszert, termeli a GDP-t. A GDP nem túl bonyolult dolog, a pénz pörgését jelenti, ahogy kézről kézre vándorol. És miért is fontos a GDP? Amiért a kamat és a pénzreszelék. Amikor a pénzt kézről kézre adjuk, az jelenti a gazdaság mozgását. Minden ilyen átadásnál, minden pénzegységből lecsippentenek valamicskét. A lecsippentésnek számos módja van, de a legjellemzőbb megjelenési módja ennek az általános forgalmi adó, a méltán népszerű Áfa. Korunk pénzreszelése, amihez hasonló jelenség ellen a karanténból kiszabadult Newton küzdött, vagyis a lehulló apró digitális pénztörmelék összegyűjtésének intézményesített formája.

Ha megáll a pénzpörgetés – márpedig mióta kitört a kínai eredetű világjárvány, lelassult a pénzpörgetés –, a gazdaságok meggyengülnek, fogy a morzsalék. Sajnos legelőször a leggyengébbek, legelesettebbek és a hatalom szempontjából legkevésbé fontosak, az úgynevezett emberek érzik ezt meg. Akikből a legtöbb van. Utána a kisvállalkozások, magánzók, a szolgáltatók. És végül a legnagyobbak. Belőlük nincs olyan sok, ezért igen fontosak a hatalom felől nézve. Mielőtt ezek a szereplők is elkezdenék komolyabban megérezni a válságot, a politika „visszakapcsolja a gazdaságot”. Nagyjából mindegy, hogy ennek milyen ára lesz. A másik lehetőség ugyanis a rendszer teljes összeomlása lenne.

Ma, az általános médiademokrácia korában nagyon könnyű végrehajtani mindezt. Tudósok hangját nem halljuk, senki nem ismeri az igazságot, a tényeket, vagy ha mégis, akkor nem képes megérteni. Amit hallunk, az propaganda, médiakommunikáció. Tudományos és igazolt tények helyett tehát csakis véleményeket, hiedelmeket fogunk megismerni, hacsak mi magunk nem vagyunk tudósok vagy nem vagyunk tűzközelben.

Előfordulhat, hogy úgy lesz vége a járványnak, ahogy elkezdődött. Fogalmunk sem lesz róla, hogy valójában mi is történt. Ha ugyan egyszer vége lesz a járványnak, és nem csak az fog történni, hogy egy idő után egyszerűen egyre kevesebbet beszélünk róla. Tudás és tények nélkül végül ez is csak egy sztori, egy a sok közül, ami a médiából ránk dől, egyenértékű az új csodafogyiporral vagy egy aranylábú focista leigazolásával.

Az a helyzet, hogy nem a történelemnek lett vége, ahogy Fukuyama³ jósolta, csak a felvilágosodás korának, és benne vagyunk az új középkorban, ahogy ezt Umberto Eco⁴ helyesen előre látta.

Mit tehetünk mi, egyszerű emberek? Keseregjünk? Lázadozzunk? Vagy bújjunk el? Hát, egyik sem tűnik hasznos és célravezető megoldásnak. Inkább próbáljunk meg józanul gondolkodni! Kivételes helyzetben vagyunk, ugyanis vannak használható ismereteink. Használjuk azt az általános iskolai tudást, amiről annyit hallhattuk az elmúlt évtizedekben, hogy:„Mire fogom én ezt használni az életben?” Hát erre. Hogy túléljünk nehéz helyzeteket. Hogy értsük, mi történik körülöttünk, hogy meg tudjuk különböztetni egy valódi tudós gondolatait egy idióta lázálmaitól. Ne feledjük, mindenki, aki Magyarországon járt általános iskolába, elvégezte a hat osztályt egy erős kettessel, többet tud a természettel összefüggő tudományokról, mint az Egyesült Államok elnöke. Tudunk számolni, hát számoljunk! Tudjuk, hogy kb. hány magyar él közös karanténunkban, látjuk a járvány számait, látjuk azt is, hogy más országokban mi történt. Tudjuk, hogy attól, hogy valamit nem látunk, az még bizony ott van, csak nagyon kicsi. Tudunk különbséget tenni baktérium és vírus között. Tanultunk Semmelweisről, tudjuk, hogy megéri megmosnunk a kezünket. Nem vagyunk oly ostobák, mint az amerikai elnök, így nem isszuk meg a hypót belső tisztulásért. Tudjuk, hogy a maszk jó, mert az valami, ami két ember között van és felfogja a cseppfertőzés jelentős részét. A szuper maszkok a fertőzés 99%-át, a gyengébbek, házi készítésűek ennél kevesebbet, de felfognak. Mi még képesek vagyunk gondolkodni. Aki pedig valamivel még többet szeretne tudni, hallgasson valódi tudósokat. Hallgassa meg például az Innovációs és Technológiai Minisztérium szervezésében lezajlott, „A járványmatematikai és egyéb kutatások szerepe a koronavírussal szembeni védekezésben” című elgondolkodtató előadásokat. Elérhetők a Youtube-on.⁵

Úgyhogy bármi is történik a következő napokban, hetekben, legyen bármilyen lazítás, feloldás is, arra kérek, sőt, bíztatok mindenkit, hogy amíg nem kapta meg a védőoltást – és az nem holnap lesz –, addig viselkedjen úgy, mint aki egy járványban él. Merthogy pont egy járványban élünk.

Egyesek szerint a szabadság az önként vállalt fegyelem. A szabadság értelmezhetetlen kötelességek nélkül. Éljünk ennek megfelelően, hogy a GDP kergetése közben is minél többen egészségesek maradhassanak, és lehetőleg ne kelljen elveszítenie senkinek az életét mások szabadossága és pénzhajhászása miatt. A hamarosan apránként visszakapott szabadság felelősséget is jelent.

„Szakadatlanul ügyelnünk kell magunkra, nehogy egy önfeledt pillanatban másnak az arcába leheljünk, és ráragasszuk a fertőzést. A baktérium a természetes. A többi, az egészség, a tisztesség, vagy ha tetszik, a tisztaság, az akarat következménye, méghozzá a lankadatlan akaraté. A becsületes ember, az, aki úgyszólván senkit sem fertőz, nem más, mint az, akinek a lehető legkevesebb az önfeledt pillanata.”

(Albert Camus: A pestis)

Érdeklődve várom a „Nagy Újraindítást”. Jó egészséget!

Deltai Károly
polgármester, helyi védelmi parancsnok

Források:

1. Daniel Defoe: A Londoni pestis, Európa, Budapest, 1978 ISBN: 9630713500
2. https://www.nytimes.com/2020/04/24/us/politics/trump-inject-disinfectant-bleach-coronavirus.html
3. Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember, Európa, Budapest, 1994 ISBN: 963075648X
4. Umberto Eco: Az új középkor, Európa, Budapest, 1992 ISBN: 9630754142
5. www.youtube.com/watch?v=q7vnYyzm00g&feature=emb_logo&fbclid=IwAR0_jhdJCNKIgzpDKFxX7DuURmtWoFsA1y5y27kwq_iUF4Exadhc_6OVLyQ