Széchenyi2020

hivatal@telki.hu   |    06 26 920 800   |   facebook   |    

Komoly változás a hulladékkezelésben

szemetszallitas

A Mol július 1-jétől átveszi a lakossági hulladék begyűjtését, kezelését koncesszió keretében - erről beszélgetett Áder János korábbi köztársasági elnök Hernádi Zsolttal, a Mol elnök-vezérigazgatójával a Kék bolygó című podcastjának június 5-én megjelent adásában.

A műsorban, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető, Áder János - a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke - utalt arra: a koncesszió célja, hogy az eddigi 50 százalékkal szemben csupán a begyűjtött hulladék 10 százaléka végezze hulladéklerakóban.

Hernádi Zsolt elmondta, a Mol megkötötte azokat a szerződéseket, amelyek a begyűjtéshez szükségesek, az alvállalkozók többsége azok közül kerül ki, akik eddig is végezték ezt a tevékenységet.

Hangsúlyozta, hogy „amit ma csinálunk”, az elképesztő pazarlás, hiszen a hulladék 50 százalékát „beássuk a földbe”, amivel egyszer majd kezdeni kell valamit. Az uniós célkitűzés szerint a települési hulladék 65 százalékát anyagában kell hasznosítani és csak 10 százalék kerülhet a földbe (lerakóra), a maradék pedig energetikai hasznosításra kerül.

Olyan nyersanyagokhoz jutunk, amilyeneket eddig megvásároltunk, legyen az műanyag, fém, papír, ritka fém, nagyon ritka fém, ez pedig fontos eleme lehet a szuverenitásunknak is - fűzte hozzá.

Áder János felvetette, hogy évente 5 millió tonna lakossági hulladék keletkezik, ezt kell begyűjteni, feldolgozni és újrahasznosítani.

Hernádi Zsolt közölte: az újrahasznosítást részben a Mol végzi majd, részben eladják a nyersanyagot olyan cégeknek, akik ezzel foglalkoznak. Ez új technológiák magyarországi telepítését is igényli.

Ez csak a Mol részéről legalább 185 milliárd forintos beruházást igényel. Ugyanakkor 2024. január 1-jétől új feladat a betétdíjas rendszer bevezetése, vagyis meg kell teremteni annak a lehetőségét, a többi között automatahálózat kiépítésével, hogy a lakosság egyszerűen beválthassa a betétdíjas csomagolást, legyen az PET-palack, üveg vagy sörösdoboz. Európa legtöbb országa ma már így működik, például a szomszédos Szlovákia is. Hat-nyolcezer gyűjtőpontot szerveznek, ami óriási logisztikai feladat - tette hozzá.

Áder János felidézte, hogy a Mol már egy évtizede sikerrel működteti a sütőolaj-begyűjtési programját, amelynek volumene a tíz év alatt három-négyszeresre bővült. Feltette a kérdést, hogy ez az új feladatban hasznosul-e?

Hernádi Zsolt erre reagálva azt mondta, a sütőolaj jó példa, hiszen most már négyszáz benzinkútnál gyűjtik a lakossági sütőolajat, a nagy részét azonban a vendéglátásból szedik be és a komáromi bioüzemanyagot gyártó üzemben dolgozzák fel. A biokomponenst bekeverik az ásványi olajból készült üzemanyagba.

Ez a tapasztalat nagyban segítette a Molt, hogy beszálljon a hulladék-újrahasznosítási üzletbe - vélekedett.

Az elektromos hulladékok jobb újrahasznosítása óriási lehetőséget kínál, hiszen jelenleg ezeknek az egyébként nemes vagy ritka fémeket tartalmazó hulladékoknak csak mintegy egy harmadát gyűjtjük be. A begyűjtés és tisztítás után pedig ki kell majd alakítani Magyarországon a tovább feldolgozás lehetőségeit, hogy ne a nyersanyagot adjuk el külföldre, hanem az újra feldolgozott hulladékból legyen érték az ország számára. Hernádi elmondta, hogy növelni fogjuk a begyűjtés mértékét, és megvizsgáljuk, hogy milyen új technológiát hozzunk be és azonosítani fogjuk, hogy hol lesz érdemes piaci alapon a további feldolgozásba befektetni.

A podcast végén Áder János hangsúlyozta: nemcsak a Mol, hanem „mindannyiunk érdekét szolgálja”, hogy a hulladékkezelési tevékenység sikeres legyen.

Forrás: MTI

hulladek_tablazat

Fel