Széchenyi2020

hivatal@telki.hu   |    06 26 920 800   |   facebook   |    

„A családok egészét próbáljuk elérni”

ovoda_iskola_telkiben_alapitvany_kuratorium

Interjú Pálfy Évával és Frész-Tóthné Egri Eszterrel, az Óvoda-Iskola Telkiben Alapítvány új, nyár végén megválasztott kuratóriumi tagjaival

Telki Napló: Meséljetek arról, hogyan csöppentetek bele a telki közösségi életbe!

Egri Eszter: 2018-ban háromgyermekes édesanyaként kerültem Telkibe. Az alapítvánnyal akkor ismerkedtem meg, amikor a gyermekeim elkezdték az óvodai és iskolai életüket. Már az első napon, amint beléptem az óvodába, találkoztam Szalai Henivel (korábbi kuratóriumi tag – a szerk.), aki megkérdezte, mivel foglalkozom. Meséltem neki, hogy sportszervezőként éppen készülök visszatérni a munka világába, aminek nagyon megörült, mert éppen a sportnap szervezése zajlott. Egy hét múlva már ott is voltam az alapítványi ülésen – így kezdődött minden.

Pálfy Éva: Most lesz hat éve, hogy a településre költöztük, és egy éven belül el is kezdtük az óvodát a nagyobbik gyermekemmel. Már az első nap jeleztem a szülői szervezet felé, hogy szívesen vállalok önkéntes feladatokat, télen pedig az alapítványi bál szervezésénél felcsillant a szemem és nagy örömmel vetettem bele magam a munkába.

TN: Akkor elmondható, hogy hamar belekerültetek az alapítvány vonzáskörébe…

P.É.: Valószínűleg mi vonzottuk ezt magunkhoz, hiszen nagyon szerettünk volna valamit tenni a közösségért és ez egy megfelelő fórum erre.

E.E.: Érdekes, hogy mind a ketten valamilyen esemény révén kapcsolódtunk be az alapítvány munkájába: én a sportnap, Évi pedig a bál előkészületei során.

TN: Mit üzennétek azoknak, akik hozzátok hasonlóan önkéntesként csatlakoznának?

E.E.: Mindig vannak olyan projektjeink, amikhez kapcsolódni lehet – ilyen aktuálisan az óvodai Márton-nap, az iskolai pedagógusnap, amikhez mindig jól jön az önkéntesek segítsége. Sokfajta módon lehet hozzájárulni ahhoz, hogy az alapítványi események megvalósulhassanak, vannak például, akik süteményt sütnek, és olyanok is, akik kinn állnak az adventi vásáron, segítenek a teakínálásban vagy éppen a bál kreatív csoportjához csatlakoznak. Mindenki meg tudja találni azt a feladatot, ami a legközelebb áll hozzá. Sajnos viszonylag kevesen vagyunk, és jó lenne, ha többen lehetnénk!

P.É.: Úgy látjuk, még mindig nem ismerik, keresik elegen az alapítványt és ezen változtatni szeretnénk. Fontos, hogy ez nem egy zárt intézményrendszer vagy csoport. Ha bárki szeretne csatlakozni, keressen meg bátran bennünket akár a Facebookon, akár a telefonszámainkon vagy épp személyesen.

Év elején a szülői értekezleteken is bemutatkoztunk, és elmondtuk, hogy akkor tudunk jól működni, ha az erőforrásainkat közösen hasznosítjuk. Akinek ötlete van, és akár egy kisebb vagy nagyobb projektben részt venne, örömmel látjuk.

E.E.: Fontos hangsúlyozni, hogy nem kell mindenáron elköteleződni vagy nagy volumenekben gondolkozni, sok pici energiát összeadva is tudunk jól működni.

TN: Főleg az óvodába és iskolába járó gyermek szülei szoktak jelentkezni?

P.É.: Az alapítvány alapvetően az óvodát és iskolát képviseli, az oda járó gyermekek szellemi és testi fejlődését kívánja elősegíteni a projektekkel. Ugyanakkor nagyon jó lenne, ha az önkéntesek köre nem csak az érintett szülőkre korlátozódna, és olyanok is tudnának segíteni, akik más korosztályba tartoznak, vagy nem ide járnak a gyermekeik, de szívesen jönnének és támogatnák a helyi óvodásokat és iskolásokat. Az alapítványi bál például egész telki közösségnek szól, bárki részt vehet rajta, aki jól érezné magát és közben jótékonykodna is.

E.E.: Szeretnénk lerombolni azt a sztereotípiát, hogy csak az érintett szülők csatlakozhatnak hozzánk. Bárki jöhet, aki ötlettel, kapcsolati tőkével vagy önkéntes munkával hozzájárulna projektjeinkhez. Kis közösség vagyunk, amelyben reményeink szerint mindenki megtalálhatja a helyét. Az a cél, hogy azokat az embereket érjük el, akik szívesen adományoznak és felelősséget éreznek a településen élő gyermekekért.

TN: Ti magatok is önkéntesként, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül tevékenykedtek az alapítványért, ugye?

E.E.: Természetesen, kuratóriumi tagként is mindketten önkéntesként, ingyenesen dolgozunk!

TN: Változott számotokra valami azzal, hogy „sima” önkéntesből kuratóriumi tagokká váltatok?

P.É.: Az önkéntesség ugyanúgy megvan, mint korábban, ám ez már egy sokkal felelősségteljesebb szerepkör számunkra.

ovoda-iskola_telkiben_logoTN: Milyen terveitek vannak az alapítvány közeljövőjére nézve?

E.E.: Igyekszünk mindig ott lenni, amikor valamilyen óvodai vagy iskolai program van. Adományt gyűjtünk, részt veszünk az óvodai rendezvények szervezésében, az iskolánál pedig specifikusan a sportnapot és a jótékonysági bált támogatjuk és valósítjuk meg.

Most éppen az óvodai Márton-napon és adventen dolgozunk, az iskolánál pedig a zöld udvar projekt és az alsós udvar rendbetétele szerepel az aktuális terveink között. Nagy vágyunk, hogy az intézmény körül a teljes zöldfelületet megújíthassuk.

P.É.: Kétféle típusa van a projektjeinknek: adománygyűjtő és projektmegvalósító. Előbbihez tartozik a Márton-nap, az advent, a bál és a sportnap, kiemelkedő kampányunk pedig az adó 1%-os felajánlások gyűjtése. Utóbbi jegyében az óvodában idén lecseréltük az elavult játékokat egy önkormányzattal közös projektben, illetve óvodaszépítő napot tartottunk önkormányzati és szülői segítséggel, pályázati forrásból pedig futóbicikliket szereztünk be. Az iskolában padokat telepítettünk a felsősöknek, a sportcsarnokot terem berendezésekkel és sportfelszereléssel tudtunk támogatni, szintén pályázati pénzből. A következő időszakban pedig az iskolai udvar zöldítésére összpontosítunk.

TN: Nyár vége óta vagytok alapítványi kuratóriumi tagok – várható bármilyen újítás részetekről az eddigi irányvonalhoz képest?

E.E.: Az alapok nagyon jók, és nem gondolom, hogy bármiben változtatni kellene. Az elmúlt évek hozadékaként ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy sokan már nem vállalnak annyit, mint korábban, és ritkábban jönnek el az eseményekre, így fontosnak érezzük, hogy egy kicsit felpezsdítsük a közösségi életet.

P.É.: A korábbi kuratóriumi tagok nagyon jó irányt mutattak számunkra. Néhány éve önkéntesként már ott vagyunk mellettük és az általuk képviselt szellemiséget szeretnénk továbbvinni. Mivel a Covid miatt elmaradtak rendezvények, kevesebb lett az önkéntesünk – célkitűzésünk, hogy minél többen jöjjenek, és ismerjenek meg minket, akár az új beköltözők közül is. Közös erővel könnyebb megvalósítani a projektjeinket.

TN: Visszakanyarodva hozzátok: meséljetek még magatokról, gyermekeitekről!

E.E.: Eredetileg budaörsi lány vagyok. Laktam Budapesten, majd Törökbálinton és onnan költöztünk ide. Kosárlabda erőnléti és atlétika edzőként dolgozom Telkiben, sportkoordinátorként pedig úgy érzem, némiképp összeforrt a nevem a helyi sportélettel. Ezek mellett még sokat futok, és gyermekeket, valamint kutyát nevelek. A sport mellett szívügyem a közösség élet pozitív formálása, hetente futókört szervezek, valamint az alapítványon keresztül az óvoda és iskola életében is aktívan részt veszek.

A kislányom harmadikos a Pipacsvirágban. Nagyobbik fiam nemrégiben a Prohászkába került, a kisebbik pedig Budapesten tanul.

P.É.: Abban a pillanatban beleszerettünk a környékbe, amint hat évvel ezelőtt először Telkibe léptünk. Férjemmel Tolna megyeiek vagyunk, előtte pedig Budapesten laktunk a belvárosban, oda is születtek a gyerekeink, de aztán éppen miattuk egy családiasabb, barátságosabb lakóhelyet kerestünk. Mindkét gyermekem ide járt óvodába, a fiam jelenleg harmadikos, a lányom pedig most kezdte az elsőt.

Nagyon szeretjük a helyi közösséget és a környezetünket egyaránt, bármilyen – nem csak alapítványi – programban örömmel részt veszünk. 22 éves korom óta vállalkozóként dolgozom, 15 évig saját hostess ügynökséget vezettem, jelenleg a családi vállalkozásunk felnőttképzés területén tevékenykedem. Rugalmas időbeosztásom lehetővé teszi, hogy könnyen mozgósítható legyek a helyi feladatokra, így talán picit egyszerűbb belefolynom a helyi életbe. Az alapítványi önkéntességre felelősségteljes hobbiként tekintek.

TN: A családjaitok nem hiányolnak titeket amiatt, hogy ennyi feladatot vállaltok a közösségért?

P.É.: Próbáljuk a családi életünket és a közösségi teendőket minél jobban összehangolni. Egyrészt a gyermekeinket is belevonjuk az alapítványi feladatokba, ami például onnan is látszik, hogy az egyszázalékos plakáton ők szerepelnek, de a rendezvényeken is szívesen segítenek, limonádét vagy teát töltenek, stb.

Igyekszünk jó példával szolgálni számukra úgy, hogy közben a közösségi munka ne menjen a gyermeknevelés kárára, és ne szenvedjenek belőlünk hiányt. Másrészt inkább az estéinket tudjuk az alapítványi szervezésekre, megbeszélésekre beáldozni, amikor a gyerekek már alszanak.

E.E.: Az Évi által említettek is jól mutatják: nem kell, hogy visszatartó erő legyen egy szülőnek az, hogy nem tudja hová tenni a gyermekét, amíg a programok és előkészületeik zajlanak, hiszen őket is be lehet vonni ezekbe.

TN: A férjeket, apukákat is be lehet vonni az alapítvány életébe?

P.É.: Régi célkitűzésünk, hogy minél több apukát elérjünk, hiszen akár kapcsolati tőkével, akár fizikai munkával sokat tudnak segíteni. Jó lenne, ha többen tudnának rólunk közülük is! Fontos ugyanis, hogy a családok egészét próbáljuk elérni.

E.E.: Érthető módon kevés apukát tudunk megszólítani, mert általában elfoglaltabbak és kevésbé szeretnek részt venni a programjainkon. Akinek meg lenne ehhez kedve, ahhoz meg esetleg nem mindig jutnak el az információk. Ezért szeretnénk egy olyan fórumot, közös levelezőlistát létrehozni számukra, amelyen keresztül, ha szükséges, elérhetjük őket. Arra kérjük, hogy jelentkezzenek nálunk az emailcímükkel, akár a szülői munkaközösségen vagy a közvetlen elérhetőségeinken keresztül. Nem fogjuk őket állandóan bombázni, és nem is kötelez ez semmire, de olykor vannak olyan feladatok, amikhez jól jönne a férfierő – és itt most nem sódercipelésre gondolunk, hanem például kertészkedésre, festegetésre, vagy éppen a sportcsarnok berendezéseinek mozgatására egy nagyobb rendezvény előtt, alatt vagy után.

TN: Köszönjük az interjút!

Szilágyi Balázs


Óvoda - Iskola Telkiben Alapítvány

2089 Telki, Petőfi S. u. 1.
Pálfy Éva – telefon: 06-30-473-0933
Dr. Frész-Tóthné Egri Eszter – telefon: 06-70-674-3799
Emailcím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Adószám: 19186247-1-13
Bankszámlaszám: OTP Bank 11742348-20002011


Az interjú a november közepén megjelenő Telki Napló számára készült, nyomtatott formában az újságban lesz olvasható.

A fő képen balról jobbra: Pálfy Éva, Frész-Tóthné Egri Eszter, valamint az alapítvány elnöke, Telki alpolgármestere, Koltai Piroska látható.

Fel