Mindenki fenyőfái
Eredetileg tavaly őszre tervezték, végül átcsúszott januárra, ám szerencsére még a nagy téli fagyok előtt sikerült: két különleges örökzöldet ültettek el a hó közepén Telkiben. Nem akármilyen növényekről van szó: egy mamutfenyő és egy atlaszcédrus foglalta el helyét a település két pontján.
Már az előzmények is izgalmasak voltak, ugyanis ősszel rejtélyes jelenséget tapasztalhatott, aki a Telki Panoráma Pontra (TPP) látogatott: egyik napról a másikra egy nagy gödör keletkezett a szép kilátást biztosító legelődombi helyszínen. A közösségi média Telki-csoportjában meg is indult a találgatás, hogyan és miért került oda a titokzatos lyuk. Csakhamar kiderült, hogy egy nagy fa számára ásták ki.
Mint az adományozóktól, Bencsik Andrástól és feleségétől, Takács Zsuzsától megtudhattuk, úgy tervezték, hogy egy hatalmasra növő, előnevelt mamutfenyővel ajándékozzák meg a telkieket, amely eredeti szándékuk szerint a kilátópontra került volna az ott kiszáradt öreg akác helyett. Az önkormányzattal és a vele szerződésben álló kertésszel egyeztetve azonban arra jutottak, hogy ott a talaj túl kemény és száraz, ezért van számára a TPP-nél ideálisabb helyszín is Telkiben.
A növény érkezése azonban sokáig váratott magára. Közel s távol sem lehetett ekkoriban találni több méter magas, koros mamutfenyőt. S mivel úgy tűnt, ezt a fajtát minden erőfeszítésük ellenére sem sikerül beszerezni, egy szintén csodálatos atlaszcédrust rendeltek helyette, hogy a falunak ajándékozhassák. Végül pedig jó hírnek örvendhettek: mégis érkezik egy Sequoiadendron giganteum, amely a Földön élő legnagyobb testtömegű fafajta, és amelynek legöregebb, ismert példányai 3200 évesek. Így hát egy fenyőnek indult, kettő lett belőle.
A későbbiekben akár üdvözlőfaként is szolgáló, óriás mamutfenyő a település Budakeszi felőli kapujánál, a Telki határát, valamint a testvértelepülésünket, Gyimesbükköt jelölő tábláknál lévő tisztáson áll, míg az atlaszcédrus a Rákóczi utca és a Fő utca találkozásánál, a lejtő aljában talált otthonra. A tűlevelűek már most több méter magasak, néhány éven belül pedig termetük révén igazán tekintélyt parancsolóvá válhatnak.
„Minden fa szép, de a mamutfenyőben van valami különleges. Hihetetlenül impozáns növény” – mondta András, hozzátéve, hogy a szintén rendkívül gyönyörű atlaszcédrus jól bírja a gyűrődést, az időjárás viszontagságait, ezért esett rá a választásuk.
Zsuzsa elárulta, hogy szimbólumként is tekintenek az óriás mamutfenyőre. „Azt szeretnénk, hogy az összetartozás fája legyen. Ezek az örökzöldek akár ezer évig is elélnek, és reményeink szerint az ország, a haza és az összmagyarság is még legalább ezer évig fog élni. Bízunk benne, hogy a helyiek magukénak érzik majd, és mindenki fája lesz, ahogyan az Ófaluban található társa is!”
szb