Széchenyi2020

hivatal@telki.hu   |    06 26 920 800   |   facebook   |    

Telki szőlő- és bortörténete

telki_szolo

2023. október 27-én, pénteken 18 órai kezdettel a Kodolányi Közösségi Ház Nagytermében szeretettel várjuk az érdeklődőket a vetítéssel egybekötött előadásra! A rendezvény célja Telki történetén át levezetve bemutatni a helyi szőlő- és bortörténetet, benne néhány, a tárgyhoz köthető mai települési anomáliával.

Kevesen ismerik Telki történetét, ennek az egykori kis településnek tündökléseit és bukásait, valamint azt, hogy mindig megújult, és története büszkévé teheti azokat is, akik ma itt laknak. Azt sem sokan tudják, hogy Telki évszázadokon át a környék szőlő és bor nagyhatalma volt.

Manapság nagy divatja van annak, hogy a települések történetükkel büszkélkedjenek, gasztronómiájukkal vonzóvá tegyék az odalátogatóknak, idegenforgalmi célokat érjenek el. Nem utolsósorban a közösségi életet a maguk számára is mozgalmassá tegyék, jól érezzék magukat lakóhelyükön.

Azt gondolom, Telkinek is megvannak az értékei, amikkel csatlakozni lehet a mai trendekhez. Ehhez – csak a tárgyhoz ragaszkodva – még megvannak a lehetőségeink, de tenni kellene érte, erről szól a mondanivalóm, javaslatokat is téve.

Várom azokat, akiknek fontos településünk élete, és azokat is, akik még csak érdeklődnek ez iránt! A végén egy kis borkóstolóra hívom meg a résztvevőket!

Szigeti Antal
Helytörténeti referens

Fel