Széchenyi2020

hivatal@telki.hu   |    06 26 920 800   |   facebook   |    

Ők kapják idén az Egészségügyi és Havas Ferenc-díjat

kituntetesek

Telki Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3/2015. (II.12.) számú önkormányzati rendeletében szabályozta a kitüntetések, címek alapításának és adományozásának rendjét. Ennek értelmében a testület minden évben Telki Egészségügyi Díjat és Havas Ferenc-díjat adományozhat az arra érdemes személyeknek.

A képviselő-testület a 2022. május 2-i ülésén született döntése értelmében Telki Egészségügyi Díjban részesítette Dr. Kiss-Leizer Mártát, valamint asszisztensét, Mezei Borit, akik az önálló felnőtt háziorvosi praxis kialakítása, 2005 óta látják el Telki lakóit.

Először a Fő utcai rendelőben, rossz körülmények között, nehezen fűthető helyiségben kezdték a munkát, majd 2006 óta a Kórház fasornál lévő bérelt rendelőben, 2018 óta pedig a falu által épített Egészségházban kezelik a hozzájuk fordulókat. A betegek ellátásán kívül nagy odafigyeléssel vesznek részt a lakosság egészségügyi állapotának javításában, az egészséges életmód népszerűsítésében, amelynek eredményeként településünk lakóinak általános egészségügyi állapota kiemelkedően jónak számít.

A Covid-járvány okozta rendkívüli feladatokat is zökkenőmentesen teljesítették. Az oltásokra való beutalások szervezését, az oltások beadását, és ezek adminisztrációját, a betegek ellátását egyaránt jól oldották meg. Megnyugtató volt kettőjük összehangolt munkáját megtapasztalni, a lakosság hálás érte.

A Telki egészségügyi ellátásának érdekében kifejtett kiemelkedő szakmai tevékenységük, a járvány időszakában végzett, jól szervezett, áldozatos munkájuk elismeréseként a testület a díjjal is kívánja köszönetét kifejezni.

egeszseghaz

A május elején tartott ülésen a képviselő-testület arról is döntött, hogy Havas Ferenc-díjat adományoz Fülöp Ottilia, a Pipacsvirág Általános Iskola volt igazgatóhelyettese részére.

Fülöp Ottilia 2016 szeptembere óta dolgozott felsős igazgatóhelyettesként a telki iskolában, koordinálva az országos tantárgyi mérésekben való részvételt, a középfokú beiskolázást, az órarend összeállítását és az intézmény operatív feladatait. Kiemelkedő szerepe volt a Pipacsvirág „Kiváló Tehetségpont” akkreditációjának megújításában – az ehhez kapcsolódó pályázatban szereplő tehetségfejlesztési terület megjelölésében a sakkoktatás mellett interperszonális, logikai-matematikai és a térbeli-vizuális készségekre is fókuszálva.

Matematikatanárként is kiemelkedő teljesítményeket ért el a telki gyerekekkel. 2018-ban a Bolyai Matematika csapatverseny megyei szakaszán 3. helyen végzett a 7. osztályosokkal, 2019-ben pedig diákjai a Pataki Ferenc fejszámolási versenyt több korosztályban is megnyerték. Kiválóan készítette fel a tanulókat az országos középiskolai felvételikre is; 2020-ban például az általa tanított 8. osztály 20 tanulójából 5 diák is 47 és 50 pont közötti felvételi eredményt ért el matematikából, ami az országosan felvételiző kb. 50.000 tanuló között a legjobb 1-2%-ba tartozik. Javaslatára a 2019/2020-as tanévtől bevezették az iskolában a párhuzamosan futó 7. osztályok három különböző nívócsoportra osztását matematikából, összevonva az oktatást a tantárgyból a legtehetségesebb gyerekek számára. Ennek is köszönhető, hogy az idei, 2022-es országos felvételin a legjobb nívócsoport 17 tanulójából, akiket Fülöp Ottilia tanított, 7 diák is 47 és 50 pont közötti eredményt ért el.

Kiemelkedő szakmai tudása, remek szervezői és vezetői kvalitásai az iskola egyik legelismertebb tanárává tették. A díjjal köszönetét szeretné kifejezni a testület több éven át tartó áldozatos munkájáért és odaadásáért.

fulop_ottilia

Fel