hivatal@telki.hu   |    06 26 920 800   |   facebook   |    

A siker nyomában

eu_health_award

Kistérségünk Egészségprogramjára az EU szakértői is felfigyeltek

Ahogyan a Telki Napló márciusi számában beszámoltunk róla, a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás (BÖT) Budakörnyéki Egészségprogramja az európai országok több mint 100 pályázója közül – nemzetközi szakértőkből álló zsűri értékelése alapján – a III. helyezést kapta a városok kategóriában, az egészségprogramok „Oscar-gáláján”, az Európai Bizottság Egészség díján (EU Health Award 2020). A remek eredmény kapcsán megkerestük Dr. Rákosy Zsuzsát, PhD egyetemi adjunktust, a Budakörnyéki Egészségprogram szakmai vezetőjét, aki lapunknak ismertette a hazánkban egyedülálló, az EU által is figyelemre méltónak talált, jó példaként kiemelt program részleteit.

Dr_Rakosy_Zsuzsa

„Ez Magyarország egyetlen kistérségi népegészségügyi programja, amelynek egyik különlegessége, hogy a partnerségi együttműködésen alapul” – árulta el Dr. Rákosy Zsuzsa, majd kifejtette: „A különböző partnerek együttesen vannak jelen a program tervezésében és a kivitelezésében. Alapvetően a Budakörnyéki Egészségprogramnak négy pillére van: a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás, amelynek tagönkormányzatai biztosítják az egészséges lakókörnyezetet; a Budakeszi Egészségközpont, amely dinamikusan fejlődik és javítja az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést; az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet, amely a szakmai koncepció kidolgozását végzi és a koordinációért felel; valamint az országos és helyi partnerek, intézetek, szervezetek, amelyeknek a jól bevált, megfelelő tudományos evidenciákon alapuló programjait adaptáljuk, és hozzuk ide a térségbe, illetve amelyek a megvalósításban vesznek részt.”

A legfőbb célt illetően a szakmai vezető így fogalmazott: „A kistérség lakossága egészségi állapotának javítása, a hosszabb, egészségben töltött élet elérése.” Hozzátette: „Az egészségünket sok tényező együttesen határozza meg, ezért csak egy komplex program tud igazán hatékony lenni, amely az egészségünket befolyásoló tényezőket összehangoltan érinti, mint például az egészséges lakókörnyezetet, a táplálkozási szokásokat, testmozgási lehetőségeket, lelki egészséget és még sorolhatnám…”

Az „EU Health Award”-ra áttérve Dr. Rákosy Zsuzsa lapunknak elmondta: „Az Európai Bizottság 2014 óta hívja fel a figyelmet a díjjal az egészséget támogató jó gyakorlatokra, hogy népszerűsítse ezeket, megismertesse a többi tagállamot egy-egy kiemelkedő programmal, és felhívja a figyelmet arra, hogy ezekkel milyen sokat lehet tenni az emberek egészségének javításáért helyi, közösségi szinteken is. A BÖT Egészségprogramja kiemelten foglalkozik a térségben élő gyermekek komplex egészségfejlesztésével, amelyet az EU is érdemesnek ítélt arra, hogy mások elé példaként állítsa. Már a kiválasztás is nagyon nagy öröm, és az, hogy a kategóriáján belül harmadik lett a programunk, óriási megtiszteltetés, egyben rendkívül pozitív visszajelzés, hogy a gyermekek egészségét támogató programunk nemzetközi viszonylatban is megállja a helyét.”

S hogy mi jellemzi és miből áll a gyermekek egészségének javítását megcélzó program? Ennek kapcsán a szakmai vezető kifejtette: „Három fő tényezőt tartunk szem előtt: hogy ne projektjellegű, tehát fenntartható legyen, hogy jól bevált, tudományos alapokon nyugvó gyakorlatokat alkalmazzon, és hogy aktív monitoringgal figyelemmel kísérjük az eredményeit. A sok komponensből pedig két fő irányt emelnék ki: az egészséges testsúly elérését célzó – helyes táplálkozást, megfelelő fizikai aktivitást magába foglaló –, valamint a függőségeket megelőző – ismeretbővítő, lelki egészségfejlesztő – részeket. A fenntarthatóság érdekében jelentősen támaszkodunk az iskolákra, és elsősorban a tanárokat segítjük, hogy a tudás ottmaradjon az intézményekben. Igyekszünk a családok felé is nyitni, és a védőnőkkel, praxisközösségekkel is együttműködünk.”

Dr. Rákosy Zsuzsa elárulta, a telki iskolások felmérése örömteli képet mutatott a településen élő gyermekek fizikai egészségi állapotáról. „A telkiek életében láthatóan fontos a rendszeres testmozgás, a sport. Kistérségi összehasonlításban az alsósoknál a Pipacsvirág Általános Iskolában a legalacsonyabb az elhízottak, túlsúlyosak aránya.” A szakember ugyanakkor megjegyezte, hogy az eddigi felmérések alapján a lelki egészséget illetően van még tennivaló a településünkön élő ifjúságot érintően, és erre is fókuszálnak az egyes programok szervezése során. „A monitoring segít abban, hogy lássuk az esetleges problémákat, és ezek alapján tudunk az iskolákra szabott programokat ajánlani” – ismertette.

„Telki az egyik legmegbízhatóbb partnerünk, hasonlóan például Budajenőhöz, Pátyhoz és Perbálhoz” – mondta a programvezető, hozzátéve, hogy az iskolák kulcspartnereknek számítanak a szakmai célkitűzések elérésében. „Az iskolások által a felnőttek jó része is elérhetővé válik, a most is futó, „Lépéssel nyerhetsz!” című programunkkal (a részletekért kattintson>>) például az egész családot és a barátokat, valamint a 18 és 65 közötti, és a 65 év feletti lakosokat is megcélozzuk (a részletekért kattintson>>), és értékes ajándékokkal inspiráljuk a lakosságot a szabad levegőn történő testmozgásra. Meg kell említenem továbbá azt is, hogy fantasztikus a pedagógusok kreativitása, ami segít, hogy a gyermekeket még inkább bevonják az egészségfejlesztéssel kapcsolatos feladatokba. Végtelenül hálás vagyok az iskoláknak az aktív részvételükért, nyitottságukért és segítőkészségükért! Külön igaz ez Telkire!”

Szilágyi Balázs


A Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola az alábbi hét szakaszban vett eddig részt az Egészségprogramban:

  1. A dohányzás visszaszorítását célzó pedagógusképzések és iskolai témahét
  2. A 6-14 éves korosztály egészségi állapotának és egészség-magatartásának felmérése
  3. BÖT iskolai sportversenyek
  4. A Budakörnyéki Általános Iskolások Egészséges Testsúly Programja
  5. „Egészséges táplálkozást ösztönző iskola” program
  6. BÖT Egészségprogram online dietetikai előadásai az alsó tagozaton, mind a 10 osztályban
  7. „Lépéssel nyerhetsz” - mozgásra való ösztönzés minden diák, valamint családtagjaik számára (jelenleg is zajlik)

(A Telki Napló májusi számában folytatjuk a témát.)

Fel