Széchenyi2020

hivatal@telki.hu   |    06 26 920 800   |   facebook   |    

Mindenki otthona – megépült az új közösségi ház

 

A polgármester naplója

Újabb évtizedes elmaradást pótoltunk be.

Az önkormányzat beruházásában megvalósuló közösségi ház és könyvtár építési munkálatai befejeződtek. Hamarosan közösségi életünk egy új és színvonalas intézményi térrel gyarapszik, és ezzel korábban nem ismert lehetőségek nyílnak meg minden Telkiben élő számára. A Telki Fesztivál megnyitója alkalmával az épület hivatalosan is átadásra kerül, és amint a hatósági engedélyezési folyamat lezárul, üzemszerűen is működni kezd a településünk életéből évtizedek óta hiányzó közösségi intézmény.

Mindenkinek köszönöm, aki valamiképp hozzájárult, akár munkával, akár javaslatokkal, akár az igény kifejezésével, bátorítással!

Az épület tehát végre áll, de természetesen az új intézmény élete még csak most fog megkezdődni, és kialakulni, fejlődni.

Az újonnan létrehozott – településünk híres szülöttjéről, Kodolányi Jánosról elnevezett – közösségi ház és könyvtár, mint integrált intézmény elsősorban befogadó közösségi tér, amely egész évben otthont ad a helyi szervezett közösségeknek, civil szervezeteknek, és az alkalmi szerveződéseknek, eseményeknek egyaránt. Azonban egyszerű találkozópontként, közösségi színtérként, előadások, filmklub, tanfolyamok, kiállítások helyszíneként is fontos szerepet kap az új épületegyüttes és köztér.

Az intézmény nagyobbik része univerzálisan használható köztér, rendezvényterem, előadótér, közösségi és kiszolgáló helyiségek, de helyt kap egy kisméretű könyvtár, állandó kiállításként működő helytörténeti kiállítás, és lesznek más szolgáltatások, funkciók is.

Reményeink szerint az új közművelődési intézmény alapjaiban fogja megváltoztatni, gazdagítani Telki közösségi, kulturális életét, és nagy lehetőséget kínál mindenki számára, aki közösségben gondolkodik, szeretne találkozni másokkal, helyben programokat élvezni vagy akár szervezni.

Életünk egy fontos területe tehát végre új, eddig hiányzó intézménnyel gyarapodik. A közel tíz éves elképzelést sokszor módosítottuk, igyekeztünk megtalálni a legjobb megoldást, ami alkalmazkodik lehetőségeinkhez, igényeinkhez, kötelező feladatainkhoz és településfejlesztési koncepciónkhoz.

Könyvtárunk is lesz, szinte utolsóként Pest megyében, dacára annak, hogy kötelező üzemeltetni. Igaz, az új könyvtárunk kicsi, és nem is kíván nagy lenni, de – igazodva a kor szelleméhez és élve technikai lehetőségeivel – nem is a nagy könyvállományú kölcsönkönyvtár szerepre tör, hanem kulturális színtér, katalizátor, információs pont kíván lenni. Számomra ez személyesen is kiemelten fontos, jelkép értékű. Régóta küzdök érte, mert hitem szerint a könyvtár, mint intézmény, és mint korral változó kulturális színtér az első ókori könyvtárak óta a közösségi identitás alapköve a mi kultúránkban.

Az intézmény vezetésére nyílt pályázatot írtunk ki, amely megtalálható a telki.hu weboldalon.

Bár a közművelődési intézmény működését intézményvezető fogja koordinálni, de a közös gondolkodást, a civil szervezetekkel és tenni vágyó magánemberekkel történő egyeztetést már most megkezdtük, mert kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy mindenki a kezdetektől otthonának érezze az új intézményt.

A közösségi ház és könyvtár tehát áll, fogadják szeretettel, használják örömmel! A tartalommal és élettel megtöltés feladata közös. Ebben mindenkire számítok.

Deltai Károly
polgármester

Fel