Széchenyi2020

hivatal@telki.hu   |    06 26 920 800   |   facebook   |    

„Remélem, hogy rászolgálok majd a telkiek bizalmára!” - interjú

Május 2-tól indul az önálló körzeti fogorvosi ellátás Telkiben. Ennek apropóján a praxis ellátására kiírt pályázat győztesével, dr. Gyuricza Béla fogorvossal beszélgettünk.

- Köszöntjük Telkiben! Talán a legfontosabb, ami mindenkit érdekelhet az, hogy milyen szolgáltatások lesznek elérhetőek az Egészségházban található fogorvosi rendelőben?

- Ez egy általános fogászati körzeti rendelő, amely magába foglalja a gyermek és a felnőtt ellátást is. A leggyakrabban előforduló problémákra lehet itt orvoslásra találni. Ilyenek a különböző konzerváló fogászati beavatkozások, mint a tömések, gyökérkezelések, kisebb felépítések. Ezen felül vállaljuk a kivehető és rögzített fogpótlások készítését, valamint az egyszerűbb szájsebészeti beavatkozásokat. Kiemelném ezeken túl, hogy digitális panorámaröntgen is rendelkezésre áll itt helyben.

- Fogszabályozásra lesz lehetőség?

- Igen. Bár ezzel én nem foglalkozom, de a nyár végéig tervezem felvenni egy fogszabályozással foglalkozó kollégával a kapcsolatot, aki az igényektől függően heti rendszerességgel lesz jelen a rendelőben.

- Mi az a szolgáltatás, ami TB-támogatott, és mi az, ami nem?

- Erről hamarosan lesz majd egy táblázat a Telki Portálon, valamint a rendelőben kifüggesztve. A konzerváló fogászati kezelések – tömés, kézi gyökérkezelés –, és a sürgősségi beavatkozások támogatott formában fognak megvalósulni. Az évenkénti fogkő-eltávolítás és a szűrés is ide tartozik.

Fizetősek lesznek viszont az ezen felüli dolgok, a fogpótlás például szinte minden esetben, valamint a komolyabb szájsebészeti beavatkozások is.

- Milyen technológiájú berendezések állnak rendelkezésére a fogorvosi rendelőben?

- Korábban magánrendelőben dolgoztam, és próbáltam az ott látott színvonalat és technológiát áthozni ide. Azt tudni kell, hogy sajnos még mindig nem tart magas szinten a támogatottság, az átlag háziorvosihoz képest kevésbé finanszírozott egy fogászati körzet, miközben nekünk hatalmas kiadást jelent az anyagok és speciális eszközök beszerzése. Hiába próbálkozunk, a rendelkezésre álló keretből nem lehet teljes egészében olyan fogászati anyagokat finanszírozni, mint amilyet egy magánrendelőben. Pont emiatt szeretnénk majd a feleségemmel együtt magánrendelést is folytatni itt.

- Ezek szerint felesége is fogorvos?

- Igen, ő is az. Igaz, most éppen otthon babázik a gyermekünkkel, de a későbbiekben úgy tervezzünk, hogy ő fogja a magánbetegeket fogadni, én pedig a körzeti ellátást viszem.

Mindig minden hozzánk érkező páciens számára fel fogjuk kínálni az egyszerűbb, TB által finanszírozott ellátást, és a magasabb szintű, magánpraxishoz tartozó szolgáltatásokat is, és mindenki választhat, hogy melyiket kívánja igénybe venni. Mondok egy példát is! A gyökérkezelésből a hagyományos, kézi változat ingyenes a lakosság számára. Beruháztunk ugyanakkor egy drága gépi gyökérkezelő készülékre, és ezzel is lesz lehetőség a kezelést elvégezni, ám ezt sajnos nem támogatja a TB.

Fontos hangsúlyozni, hogy amit meg tudunk úgy oldani, azt szeretnénk államilag támogatott keretek között lehetővé tenni. Ugyanazt az érzéstelenítőt fogjuk például használni mind a körzeti, mind a magánrendelésben, ezért bízom benne, hogy senkinek sem lesz rossz tapasztalata ilyen téren.

- Azzal, hogy Telkiben saját fogorvosi körzet jött létre, már nem kell majd Perbálra utazniuk a lakosoknak a támogatott kezelésért. Ezen felül mik a helyi rendelés előnyei?

- A modern környezet, a modern eszközök, anyagok használata, és a fiatalos, családias légkör, amit meg kívánunk itt teremteni, mind-mind pozitív lehet. Mellettünk szólhat még az abszolút naprakész tudásunk is, és az utóbbi 5 év tapasztalatának köszönhetően elmondhatjuk, hogy nem jöhet szembe olyan probléma, amit ne tudnánk orvosolni. Reméljük, hogy sikerül bizalmas légkört teremtenünk a páciensek számára.

- Minden esetben be kell jelentkezni a rendelésre?

- Az első két hónapban – amikor még nem várható nagy roham – egyelőre nem leszek itt végig a rendelési időben, így mindenképpen előzetes bejelentkezés szükséges.

Hétköznapokon reggel 9-től este 6 óráig, valamint rendelési időben elérnek majd a páciensek. Júliustól már nem lesz kötelező előre telefonálni, személyesen is be lehet fáradni a rendelőbe, de nagyon megköszönöm, ha előtte szólnak, mert akkor könnyebben tudok tervezni. Sőt, ezzel azt is el lehet kerülni, hogy valaki sokat várakozzon.

- Milyen elérhetőségei vannak?

- Természetesen van lehetőség telefonos bejelentkezésre. Ezen felül kapcsolattartás céljából létrehoztam egy Facebook-oldalt, hogy így is el lehessen érni. Akinek ez a megoldás a szimpatikusabb, kényelmesebb, a közösségi oldalon keresztül is be tud jelentkezni a rendelésre. Amint tudok, válaszolni fogok ezekre a megkeresésekre.

Van már egy honlapom is, egyelőre az alapinformációkkal. Idővel ezt bővíteni fogom és lesznek majd izgalmasabb tartalmak is.

- Kérem, meséljen röviden a szakmai múltjáról!

- Budapesten végeztem felsőfokú tanulmányaimat, feleségemmel egy évfolyamban. 2014-ben fejeztük be a Semmelweis Egyetemet, azóta praktizálunk. Én rögtön az első pillanattól kezdve magánrendelésben dolgozom. Részt vettem mind magyar, mind külföldi páciensek ellátásában, ebből kifolyólag a legkisebb munkáktól a legnagyobb fogpótlásokig mindennel találkoztam. Feleségem az egyetemen folytatott oktatói és betegellátó tevékenységet, emellett magánrendelőben is dolgozott. Ahogyan már említettem, most éppen főállású anya.

- Első gyermek a családban?

- Igen.

- Mennyi idős? Kisfiú, kislány?

- Idén született, és már három hónapos a kisfiunk. Aktív kisgyermek és szerencsére minden rendben van vele.

- Felesége várhatóan mikortól fog rendelni Telkiben?

- Szép fokozatosan fog majd itt elhelyezkedni, ahogyan a teherbírása engedi a családi teendők mellett, és ahogyan az igény mutatkozik a magánrendelésre. Szeptembertől várható, hogy itt munkát vállal.

- Jelenleg Budapesten élnek?

- Most még igen, de amint tudunk, szeretnénk kiköltözni a környékre – elsősorban Telkiben és Budajenőben gondolkozunk. Mivel alapvetően mindketten vidékiek vagyunk – feleségem mezőkövesdi, én szolnoki –, mindenképpen szeretnénk mielőbb eljönni Budapestről, ami nekünk egy kicsikét zsúfolt. Zöldebb környezetbe vágyunk úgy, hogy ne kelljen bejárnunk Pestre. A célunk egészen pontosan az volt, hogy először munkahelyet találjunk vidéken, és akkor majd mellé jöhet a ház is.

Hobbiszinten terepfutunk, és ennek kapcsán már többször jártunk itt. Beszéltük is, hogy mennyire jó hangulata van ennek a településnek. Aztán most januárban, amikor nézegettem Telki honlapját, hogy lássam, milyen programok és érdekességek vannak errefelé, megakadt a szemem ezen a pályázaton, miszerint lehet erre a körzetre jelentkezni. Szerencsére sikerült is ezt elnyerni és most gőzerővel folyik a berendezkedés. Ez egy nagyon szép Egészségház, amelyben egy helyen megtalálható a gyermek és felnőtt háziorvosi, védőnői és most már a fogorvosi rendelés egyaránt.

- Feleségével az egyetemen ismerkedtek meg?

- Az egyetemen találkoztunk, ahol az utolsó évben csoporttársak lettünk, közös gyakorlatokra jártunk, és attól kezdve szép lassan összeért az utunk. Később össze is házasodtunk, és aztán idén megszületett az első gyermekünk.

- Hány gyermeket szeretnének?

- Nagyon szeretnénk nagy családot. Feleségem egyelőre még picit meg van illetődve az első gyermek miatt, de azért majd mindenképpen szeretnénk bővülni.

- Hosszabb távon tervez a telki praxissal?

- Szeretnék hosszabb távon itt berendezkedni, és remélem, hogy rászolgálok majd a telkiek bizalmára, és az önkormányzat, valamint a helyiek abszolút meg lesznek velem és a feleségemmel is elégedve! Igyekszünk majd fokozatosan bővíteni a szolgáltatásainkat, például a már említett magánrendeléssel és fogszabályozással.

- Köszönjük az interjút!

Szilágyi Balázs


Gyuricza Béla rendelési ideje: 

  • Hétfő: 14:00-20:00
  • Kedd: 8:00-14:00 (14:00-18:00 iskolafogászat)
  • Szerda: 14:00-20:00
  • Csütörtök: 8:00-14:00
  • Péntek: 8.00-10.00 (iskolafogászat)

Bejelentkezés:

Bejelentkezni a +36-20-212-7936-os telefonszámon lehet. Májusban és júniusban a bejelentkezés még kötelező, júliustól pedig ajánlott, de nem kötelező.

Facebook oldal: https://www.facebook.com/telkidental/

Instagram: telkidental

Fel