Széchenyi2020

hivatal@telki.hu   |    06 26 920 800   |   facebook   |    

Búcsú Farkasné Gaál Gabriellától, Telki védőnőjétől

bucsu_farkasne_gaal_gabriellatol_gyasz

A hírt, hogy Gabi többé nem jön Telkibe, december 24-én reggel hallottam az egyik kolléganőjétől, mikor összefutottunk Telkiben. Teljesen letaglózott.

Aki közelebbről ismerte Gabit, tudhatta, mert a rá jellemző tárgyilagossággal felvázolta, hogy nagy a baj. De a következő mondata ismét pragmatikus optimizmussal teli volt: „ezzel is megbirkózom majd”.

Ezért is ért váratlanul a hír. Legutóbb, pár hónapja, amikor beszéltünk egymással, én a reményekkel teli Gabival beszéltem, ráadásul a vizsgálatok eredményei is bizalomra adtak okot. Csakúgy, mint a mostani betegsége alatt, egész életében komoly csatákat kellett megvívnia, amelyeket sorra meg is nyert. Ilyenkor mindannyian örültünk és bizakodtunk.

A kezelést Magyarországon kezdte meg, mellette voltak és támogatták barátai, valamint lánya is. A rá jellemző gyakorlatiassággal igyekezett a legtöbbet kihozni a napokból és mindvégig előre tekintett.

Éppen ezért egy évnyi itthoni küzdelem után úgy döntött, hogy elutazik a világ másik felére, ahol további 6 hónapot töltött az ott élő lányával. Ez az idő mindkettejük számára ajándék volt.

Azonban a betegség ismét felütötte a fejét, ezúttal még erőszakosabban a meggyötört és fáradt test ellen, és bár Gabi készen állt a további harcra, és az utolsó napokig a küzdelemben, a lehetőségekben gondolkozott, de ekkor már az orvostudomány nem tudta tovább támogatni a harcát.

2020. december 21-én Telki elvesztette a VÉDŐNŐT. Azt a szakembert, aki éveken át fáradhatatlanul dolgozott a gyerekekért. Hosszú időn keresztül nem csak a saját, hanem a másik körzetet is egyedül vitte, de ezt örömmel és maximális odaadással tette, sohasem panaszkodott.

Minden lehetőséget megragadott, hogy az édesanyáknak minél több ismeretet átadjon, ezáltal megkönnyítse számukra a gyereknevelést. Ezzel a céllal hozta létre a Baba-Mama Klubot is. Igazából én ekkor ismertem meg Őt. Mikor meghallottam, hogy helyet keres a klubnak, azonnal, gondolkodás nélkül felajánlottam az akkori játékházat. Örömmel elfogadta a lehetőséget. Így közel egy évig együtt dolgoztunk. Fáradhatatlan volt. Akkor is a következő feladaton járt az agya, amikor a teste már kevésbé bírta a lendületet. De ment előre, mert ez éltette őt! Sajnos nagyon kevés időt kapott, mindössze 54 évet, de ő ezt a rendelkezésére álló időt a lehető legjobban igyekezett kihasználni.

Drága Gabi! Köszönöm, hogy ismerhettelek! Az édesanyák és gyermekeik nevében is köszönjük a fáradtságos munkádat!

Szomorúan emlékezünk Rád és búcsúzunk Tőled: Munkatársaid, Kis pácienseid és Szüleik.

„Ahhoz, hogy emlékezzenek ránk, ahhoz, hogy valami fontosat hagyjunk magunk után, el kell mennünk.”

(ZA)

Nyugodj békében, Gabi!

Megrendülten, fájó szívvel búcsúzunk volt védőnőnktől, Farkasné Gaál Gabriellától, aki hosszú, türelemmel viselt betegség után távozott közülünk.

Gabi 2013. január elsejétől látta el a védőnői feladatokat Telkiben. Nagy szakmai tapasztalattal, odaadó szeretettel végezte munkáját. Mindig készen állt, hogy tanácsaival segítse a várandós anyukákat, újszülötteket, kisgyermekeket, iskolásokat. Saját feladatai mellett besegített a környező települések védőnőinek is, mindig, mindenhol lehetett rá számítani.

Ám a betegség közbeszólt és visszavonulásra kényszerítette. Nagy küzdő volt, nem adta fel a betegséggel szembeni harcot. Bár a gyerekekkel való közvetlen munka már nem adatott meg számára, de kollégái munkáját még a betegágyból is segítette.

Kedves, mosolygós személyisége, mely a sok szenvedés ellenére is töretlen maradt, példakép számunkra.

Telki Önkormányzat

nyugodj_bekeben

Fel