Széchenyi2020

hivatal@telki.hu   |    06 26 920 800   |   facebook   |    

Babageometria kiállítás a közösségi házban

babageometria_kiallitas

Az újszülöttek tanulási képességeivel és észlelésével kapcsolatos kísérletek a ’80-as években kezdtek egyre nagyobb lendületet venni. Azóta sok izgalmas részlet látott napvilágot a legkisebbek pocakon belüli és születés utáni észlelésével, tanulásával kapcsolatban.

Érdekes például a babák látásának fejlődése kapcsán, hogy a kicsik az első 2 hónapban életlenül és csak közelítőleg 30 centiméterre látnak. Egyes kutatások szerint színlátásuk sem tökéletes még és csak 7-8 hónapos korra érik meg látásuk teljesen.

Az új tapasztalatok okán születtek meg az első babáknak szóló kiadványok, és ezekre az ismeretekre alapozva készítette el Nagy Diána DLA grafikusművész, tanár és négy gyermekes édesanya is Babageometria köteteit.

A fekete-fehér kontrasztja, és a vonalak ritmikus változása segíti a látás fejlődését. Előbbi a szem fókuszálásának képességét, az éleslátás kialakulását, utóbbi a szemmozgásokat, illetve a mozgó tárgyak követésének képességét fejleszti, amely alap később az írás, olvasás elsajátításában.

És ha már létezik babakönyv, babaúszás, babazene, babaangol és még sok egyéb, hát miért is ne vinnénk a legfiatalabbakat kiállításra? Ezért indította útnak a Babageometria könyveket gondozó Móra kiadó a könyvek képanyagából készült kiállítást.

A kiállítás 2023. augusztus 24-től szeptember 29-ig tekinthető meg könyvtári nyitvatartási időben.

Egyéb időpont miatt kérjük, egyeztessenek a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. emailcímen!

Fel