Milyen erdőgazdálkodási tevékenységek folynak Telki környékén?

erdogazdalkodas

A Telki közigazgatási területéhez tartozó és a környező állami tulajdonban lévő erdőterületek kezelője a Pilisi Parkerdő Zrt., amely több mint 50 éve fenntartható, természetközeli erdőgazdálkodást folytat, aminek célja az erdők teljeskörű ökoszisztéma-szolgáltatásainak biztosítása. Az erdőgazdaság ennek megfelelően közép- és hosszútávon a klímaváltozás negatív hatásainak ellenálló, őshonos tölgy, csertölgy és bükk fajokból álló, vegyes életkorú egyedekből álló erdőket kíván létrehozni a térségben. Ezt viszont csak szisztematikus és szakszerű erdészeti beavatkozásokkal lehet megvalósítani az erdők felújításával, átalakításával, ápolásával, valamint a beteg fák és az invazív fajok eltávolításával.

Komoly szakértői előkészítést követően, Telki Önkormányzata és a Kokukk Egyesület határozott fellépésének is köszönhetően 2012-ben kísérleti jelleggel a Pilisi Parkerdő a Telkihez közel eső területein is hasonló erdőgazdálkodási módot vezetett be, mint az erdőgazdaság egyes erdeiben már alkalmazható „örökerdő” módszer. Ennek megfelelően közel egy évtizede a hagyományos erdészeti üzemmódok helyett időben és térben elnyújtva, szálanként, illetve kisebb foltokban történik az erdők felújítása, ami a leginkább modellezi a természetben zajló folyamatokat.

Emlékeztetőül idézzük fel a 10 évvel ezelőtti megállapodás előzményeit és részleteit az akkori képviselő-testületi határozatban szereplő összefoglaló alapján:

„Telki község tájképi értékét, a település vonzerejét nagyban meghatározza a lakott területtel közvetlenül érintkező erdőterület. Az állami tulajdonban lévő erdők kezelője a szintén állami tulajdonú Pilisi Parkerdő Zrt. Az első világháború utáni időszakban ún. sarjaztatással létrehozott erdők a település közvetlen közelében napjainkban nagy területeken egyszerre öregedtek meg, egészségi állapotuk folyamatosan romlik, megújításuk mind erdészeti szempontból, mind a település érdekében (a települést körülölelő erdőkép megőrzése, biztonságos látogathatóság) kiemelten fontos. Az elmúlt években természetes úton kiemelkedően sok csemete hajtott ki az idős állományok alatt, így lehetőség van az erdő megújítására, egészségesebb, ökológiai és turisztikai szempontból egyaránt értékesebb faállományok létrehozására.

A Pilisi Parkerdő Zrt. és az önkormányzat valamint több lakossági szervezet és helyi lakos az elmúlt időszakban több fórumon egyeztette az erdők megújításával kapcsolatos erdészeti, természetvédelmi és települési elképzeléseket. A kialakított, az erdészeti és a természetvédelmi hatóság által elfogadott koncepció eredményeit kívánja a Telki Önkormányzat és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködési megállapodás formájában rögzíteni, hogy hosszú távon biztosított legyen a település környéki erdők megfelelő kezelése. A megállapodás aláírása biztosítja az elmúlt időszakban látványos eredményeket hozó helyi kezdeményezések továbbélését, mint például az Öreg Tölgy Tanösvény használatát, az odútelep működtetését.

A kezelési koncepció három zónára osztja a Telki körüli erdőket:

  1. Település közvetlen közelében lévő erdők
  2. Településtől távolabb eső erdők
  3. A tanösvény és közvetlen környéke

Az „A” zónában lévő erdők tekintetében az erdőgazdálkodó a fakitermelési lehetőségek jelentős részét kihasználatlanul hagyja, a település szélén 100 méteres sávban csak egészségügyi jellegű fakitermeléseket végez. A településtől távolabb eső erdők esetében természetes úton újítja meg az erdőt, maximum 5 hektáros méretű vágásterületek létrehozásával a korábbi sarj eredetű állományok helyett értékesebb erdőket nevel. A tanösvény nyomvonala mellett jobbra és balra 50 méternyi szélességben marad érintetlenül az idős állomány.”

Az Önkormányzat és a Parkerdő közötti megállapodás az idézett feltételek mellett került aláírásra 2012-ben.

Az erdőgazdálkodásról

A Pilisi Parkerdő gazdálkodásának alapját a magyar erdőtörvény (2009. évi XXXVII. tv. az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról) adja, amely egész Európában a legszigorúbb. Az erdőgazdálkodó feladatait – a természetvédelem alatt álló területeken a természetvédelem igényeinek figyelembevételével – az erdészeti hatóság által készített és jóváhagyott erdőterv írja elő. Tevékenységüket az erdészeti és természetvédelmi hatóság ellenőrzése mellett tervezik és végzik.

A fakitermelési munkák az erdők minőségének fenntartásához és javításához szükségszerűen elvégzendő feladatot jelentenek. A Parkerdő tájékoztatása szerint az erdészek a „védelem és a gondos használat” elvét alkalmazzák, az erdő helyén erdő lesz, a faanyag kitermelése és hasznosítása pedig nem öncélú, hanem társadalmi igényeket szolgál, a bevételt pedig az erdők megújítására, az ökoturisztikai infrastruktúra karbantartására, természetvédelmi programok megvalósítására fordítják.

Az erdőtörvény, valamint az egyes erdőrészletekre vonatkozó erdőterv szerinti erdőfelújítás történhet mesterséges vagy természetes úton.

Mesterséges felújítás esetén a szaporítóanyagot (mag, csemete) mesterségesen vetik, ültetik el a területen – gondoskodva a faállomány újbóli létrehozásáról –, ami általában fafajcsere esetében a nem őshonos (invazív) faállományok kitermelését követően történik meg.

A természetes felújítás esetén a területen lévő faállomány utódai alkotják az erdőt. Magról történő természetes felújítás esetén az idős faállomány magjaiból fejlődő csemete növekedését biztosítják.

A Parkerdő gazdálkodásának alapelve a természetes felújítás lehetőségeinek maximális használatán alapuló természetszerű gazdálkodás.

Az erdőművelési feladatok szorosan kapcsolódnak az elvégzett és tervezett fakitermelési feladatokhoz. A fokozatos felújító, szálalóvágás esetén az idős állomány kitermelése több, ütemben, évekig is eltarthat. A területen először a faállomány bontását végzik el, amelynek célja, hogy a csírázó, magból fejlődő új facsemetéket fokozatosan egyre nagyobb növőtérhez és fényhez juttassák. Miután a csemeték elérték a megfelelő méretet, eltávolítják a még lábon álló öreg faegyedeket, biztosítva a fiatal egyedek további fejlődését a fényért való versengésben.

A felújító végvágás utáni kép ugyan bizonyos esetekben hasonlíthat a – Telki környékén már nem alkalmazott – tarvágáshoz, azonban alapvető különbség, hogy a területen ilyenkor már megtalálhatóak az eredeti állomány életerős gyermekei, a fiatal facsemeték (újulat).

A vegetációs vagy növekedési időszakban végzett erdősítési, erdőápolási munkák kevésbé látványosak, azonban az erdő élete, fejlődése szempontjából meghatározóak. Az erdősítés fejlődése során meghatározott idő – fafajtól, termőhelyi adottságoktól függően 3-10 év – múlva eléri azt a műszaki állapotot, amikor úgynevezett befejezett erdősítéssé válik, azaz „kész” erdő lesz belőle. Magassága ebben a korban legalább 1 méter, és a talajfelszín kellő borítása, árnyalása is biztosított a fácskák megfelelő egyedszáma révén.

Idei munkálatok a Telki feletti erdőben

A Pilisi Parkerdő tájékoztatása alapján a tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek közül növedékfokozó és törzskiválasztó gyérítés, egészségügyi és egyéb termelés, szálaló vágás, valamint elegyarány-szabályozó tisztítás zajlik 2022-ben Telki környékén. A befejezett erdősítések ápolása 10,58 hektáron, a folyamatban lévő erdősítések ápolását (kapálás, sarlózás, sarjleverés, kaszálás, gépi ápolás, stb.) 7,93 hektáron végzik. A munkálatokkal érintett erdőrészletek listáját az alábbi táblázat tartalmazza, az egyes erdőrészek térképi beazonosításához a https://erdoterkep.nebih.gov.hu/ weboldal nyújt segítséget.

telki_erdogazdalkodasi_munkak

(A fenti kép forrása: Pilisi Parkerdő)