Széchenyi2020

hivatal@telki.hu   |    06 26 920 800   |   facebook   |    

Újságunk, a Telki Napló – avagy hogyan szolgálhatja a jelen mellett az utókort is?

telki_naplo

1996 októberében jelent meg a Telki Napló első példánya. Hogy azt követően következetesen minden hónapban így történt-e, sajnos nem lehet tudni. Különösen ettől az időponttól 2002-ig rendkívül hiányosan lelhetőek fel darabjai. Sőt, az 1999-es és 2000-es esztendők egyetlen kiadványa sem található meg sehol. Lehet, hogy nem is készült belőle ekkortájt?

2002 óta már nagyjából megtalálhatóak a Napló egyes számai, 2010-től pedig már digitalizáltan is elérhetők (a Telki Portálon)!

Nincs tudomásom arról, írja-e manapság Telki krónikáját bárki is. Márpedig ha nem, egy ilyen gyűjtemény nagy szolgálatot tehet az utókor azon lokálpatriótáinak, az érdeklődőknek, akik szívükön viselik településünk ügyeit. A közelmúltban elhatároztam hát, megkísérlem a fellelhető korábbi kiadványok legalább egy-egy példányainak összegyűjtését.

Több kört tettem már. Felkerestem a Telki Polgármesteri Hivatalt, az Országos Széchenyi Könyvtárt, és több olyan telki lakost is megkérdeztem, akik részesei voltak az újság megjelenítésének, írásaikkal segítették a lapot, vagy csak lokálpatriótaként megőrizték, így feltehetően rendelkeznek régebbi kiadványokkal.

A nyilvánosság ezen fórumát is felhasználva folytatom hát a kutakodást, kérve azok segítségét, akik rendelkeznek a hiányos időszak valamely példányával! Kérem, jelentkezzenek, ha át tudnák adni a lapokat a Helytörténeti Gyűjtemény számára, vagy lehetőséget biztosítanának arra, hogy egy másolat készülhessen az adott lapszámokról! Talán még nem késő, hogy ezzel szolgálatot tegyünk az utókornak!

Kedvcsinálóként a cikk alatt látható néhány érdekesség az első, 1996-os kiadványokból: keretes írás a Telki Napló megjelenéséről, a lap céljairól, és hogy mi történt Telkiben a háború vége felé, majd az azt követő évekből, amikor 1998-ban hivatalosan is elérte településünk lakossága az ezres lélekszámot.

Szigeti Antal
helytörténeti referens

Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.m
Telefon: 06-20-911-7288

tn_archiv1

tn_achiv_cikkek1
tn_achiv_cikkek2

tn_archiv_cikk1
tn_archiv_cikk2

Fel