Széchenyi2020

hivatal@telki.hu   |    06 26 920 800   |   facebook   |    

Rendhagyó fesztivállal készülünk az új közösségi ház avatására

Jól halad az új Közösségi Ház és Könyvtár építkezése, és mindannyian izgatottan készülünk az idei Telki Fesztiválra, amelyet rendhagyó módon négy naposra tervezünk, és a kivitelezés ütemezése miatt május közepe helyett május végén - június elején rendezünk meg.

A 2019-es fesztivál programja alapvetően Telki értékeire épül, így a műsorban számos helyben élő, vagy településünkhöz erősen kötődő előadó- és képzőművész kap szerepet. Csütörtökön, május 30-án délután rögtön két kiállítás megnyitójával kezdünk, majd május 31-én, pénteken délután és este a főszerep - az új közösségi központ hivatalos megnyitása és az idei díjátadók mellett - ismét a bensőségesebb programoké lesz.

A szombati napon számos újdonság várja majd a megújult helyszínen és termekben az elsősorban felnőtt szórakozni és mulatni vágyókat, vasárnap pedig – május vége lévén, bár egy hét késéssel – több érdekes programmal készülünk egy izgalmas gyermeknapra.

Tehát érdemes elmenteni a dátumokat: május 30-tól június 2-ig Telki Fesztivál! A részletes program április végén várható.

Móczár Gábor
alpolgármester


Így áll jelenleg a közösségi ház építése

Az első két fotó egy korábbi Telki Fesztiválon készült

Fel