Falukáposztája
Október 13-án, szombaton, 16 órai kezdettel a Pajta-Faluházban megrendezésre kerül a tizenhatodik Falukáposztája, Telki Káposztasavanyító Fesztivál.
A Vecsésről érkező, frissen gyalult káposzta feldolgozása ceglédi recept alapján, sóval savanyítva, ötféle fűszerrel ízesítve, répával és birsalmával díszítve történik. Azok számára, akik korábban jelentkeztek, az alapanyagot az önkormányzat biztosítja. Jelentkezni előzetesen telefonon (06-70-621-5308), vagy emailen, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen lehet Ruják Györgyinél (amíg a szabad helyek tartanak).
Közben Barthos György csapatának jóvoltából elkészül a töltött káposzta, és természetesen a szokásos zsíros kenyér, forralt bor és meleg tea mellett hívunk mindenkit egy vidám együttlétre. A korábbi évek remek tapasztalatai alapján idén már három hatalmas üst Telki Káposztás Slambuccal várja Bánó Attila majd az ínyenceket!
A savanyítás idei különlegessége, hogy az október 14-én délután megrendezendő Első Telki Testvértelepülési Focikupa résztvevő csapatai, Telki és testvértelepülése, Gyimesbükk, valamint Budajenő csapata is elkészítenek egy-egy nagy dézsa savanyú káposztát, meglepetés versengéssel kísérve!
A rendezvény alatt már 15.30-tól a Szélfútta Zenekar szórakoztatja a savanyítókat és érdeklődőket kiváló magyar népzenével.
A gyerekeknek szokás szerint bábszínházi előadás és kézműves foglalkozások lesznek a Polgármesteri Hivatal tárgyalójában - 16 órától a Batyu Színház „Jancsi és Juliska” című előadását láthatják, majd 16.45-től igazi őszi játékokat készíthetnek.
A gasztronómiai élvezeteket követően 19 órától idén is egy fergeteges délszláv táncház veszi kezdetét Dávid Anna és a KOKUKK szervezésében, vendégeink a pécsi VIZIN zenekar alapítói tagjai lesznek, tánctanító: Végh Andor.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Mesék könyve - Jancsi és Juliska
bábjáték a testvéri szeretetről
A X. Kelenvölgyi Bábjátékos Találkozó
„Legjobb bábszínpadi dramaturgia” díja
„János, a favágó reggeltől napestig járta az erdőt és vágta a fákat rendre, jusson tüzelő mindig a városi embereknek. Csak dolgozott, csak dolgozott napestig, de magának alig jutott valami. Szegény ember volt ez a János, de becsülettel nevelte, tanította két gyermekét, akikkel magára maradt. S a két gyermek, Jancsi és Juliska, sokat segített apukájának.”
Az ismert mesét, pálcás és kesztyűbábokkal, valamint élő színészi játék segítségével adják elő, óvodás és kisiskolás korú gyermekek részére.