Széchenyi2020

hivatal@telki.hu   |    06 26 920 800   |   facebook   |    

Ők az idei díjazottak

 

Telki község képviselő-testületének döntése értelmében idén Telkiért Érdemérem elismerésben Váradi Sándorné Eszter és a Telki Nőikar részesül. A Telki Ifjúsági Díjat Balog Alexandrának ítélték oda.

Váradi Sándorné Eszter mind szakterületén, mind pedig civil szervezeteink aktív tagjaként évtizedek óta értékes munkát végez településünkért.

Könyvelőként a szervezetek alapítása óta térítésmentesen végzi az Óvoda-Iskola Telkiben: Út Európába Alapítvány, a Telki Polgárőrség Egyesület és a Telki Kultúra Közhasznú Alapítvány könyvelését. Aktív résztvevője és segítője mind Telki, mind pedig Budajenő közösségi rendezvényeinek, és a kezdetektől tagja mind a Budajenő-Telki Székely Betlehemes, mind pedig a Budajenő-Telki Székely Társulat szereplőgárdájának. Gyimesbükki testvértelepülésünkről érkező csoportok fogadásánál mindig lelkesen vállalt feladatokat és szállásolt el vendégeket.

Személyében és családja közösségi életben játszott szerepe által is nagyon sokat tett azért, hogy Telki és Budajenő, illetve az őslakosok és az újonnan beköltözők összekapcsolódjanak, megismerjék egymást. Mindezt halkan, a háttérből teszi, mindig jó kedvvel és feltétel nélküli segítőkészséggel. Közéleti tevékenysége példamutató mind az idősebb, mind pedig a fiatalabb generáció számára.

A Telki Nőikar 2003 decemberében alakult néhány lelkes, zenét szerető és énekelni vágyó édesanyából.

Az évek során a környező településekről is többen csatlakoztak, létszámuk pedig 20-25 főre emelkedett. Az együttes megalakulása óta eltelt időben mintegy 150 darabból álló repertoárt alakítottak ki, amely a reneszánsz daraboktól a kortárs zeneszerzők művein át számos stílust felölel, egyházi és világi témában egyaránt. Törekszenek mind az a cappella, mind pedig a hangszeres kísérettel megszólaló kompozíciókat eredeti nyelven előadni.

Rendszeresen fellépnek községünkben, a környező települések rendezvényein, jótékonysági koncerteken. Többször jártak Ausztriában nemzetközi kórustalálkozókon, valamint cserekapcsolatot alakítottak ki a Szegedi Ifjú Zenebarátok Kórusával és a belga Odace Énekegyüttessel.

A kórust megalakulásától 2009 őszéig Somfai Katalin vezette, 2009 október közepétől Szijártó Tímea vezényli a Telki Nőikart. Az új karnagy a kórus élén 2009 decemberében a felújított telki Pajta átadásán egy adventi műsorral mutatkozott be Telki lakossága előtt. Az azóta eltelt időszakban számos koncertprogramot alakítottak rendszeres eseménnyé: a húsvéthoz kapcsolódó ünnepi koncertet a Budajenői Plébániatemplomban rendeznek, ahol egy-egy vendégkórussal, zenekarral együtt lépnek fel. Több külföldi fesztiválon is öregbítették Telki hírnevét, 2015-ben pedig részt vettek a pécsi EUROPA CANTAT nemzetközi kórusfesztiválon is. A májusi Telki Fesztiválnak is minden évben szereplői. Az adventi jótékonysági koncertjeik szintén elmaradhatatlanok, amelyeket minden évben egy-egy jó ügy anyagi támogatását tűzik ki célul.

A Telki Nőikar az évek során településünk értékes közösségévé és civil szervezetévé nőtte ki magát, amely folyamatosan emelkedő művészi színvonallal kínál az itt lakóknak tartalmas kikapcsolódási lehetőséget. Aktívan részt vesznek a település életében és minőségi szabadidős tevékenységet biztosítanak a helyben lakó hölgyeknek, édesanyáknak.

Balog Alexandra Telkiben született és sok testvérével együtt az itt működő Kiss Zenede tehetséges hallgatójaként ismerhette meg őt először Telki közönsége. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium elvégzése után a londoni Royal Academy of Music előadóművész-zongoraművész hallgatója lett, ahol tanulmányai jelenleg is tartanak. 2017 novemberében megnyerte a graz-i Bartók Béla Nemzetközi Zongoraversenyt.

Néhány évvel ezelőtt alapította fiatal magyar és külföldi zenésztársaival az International Young Soloists Orchestra együttesét, amely fiatal, tehetséges, hangszeres zenészekből áll, akik Európa legkiválóbb konzervatóriumaiban tanulnak. A nemzetközi szinten is egyedülálló koncepció szerint funkcionáló együttes működésének célja, hogy a tagok szóló és zenekari karrierjét támogassa, azáltal, hogy kiváló karmesterekkel szerveznek projekteket, kiváló koncerttermekben, és Európa különböző városainak prominens zenei eseményeihez kapcsolódnak.

Az együttes Balog Alexandra vezetésével az utóbbi 3 évben többször fellépett Telkiben, nemcsak a Telki Fesztiválon, hanem más rendezvényeken is, azt követően, hogy az önkormányzat és telki családok támogatásával a felkészülési időszakot Telkiben, a Pajtában és itteni szálláshelyeken töltötték. A zenekar Telkibe invitálja kiváló muzsikus vendégeit, és a jövőben is több koncertet terveznek településünkön (a 2018-as Telki Fesztiválon is fellépnek két kamarakoncerttel), inspirálva a telki ifjúságot, hogy érdemes zenetanulással foglalkozni.

Alexandra szorgalma és töretlen lelkesedése példaértékű a felnövekvő telki ifjúság számára.

Korábbi díjazottak

Érdeméremmel 2010-től mostanáig dr. Rátky Józsefet, Regős Ferencnét (posztumusz), Magyar Károlyt, Schäffer Lászlónét, Füzesi Attilát, Harkai Gábort, Vászolyi Tímeát, Bartos Györgyöt, Baltási Klárát, Portik Ferencet, a Kokukk Egyesületet, Márton Ildikót, Zimonyi Adrienne-t, Maronicsné Dávid Annát és Samreth-Nimol Kánidot jutalmazták. (A kétévente odaítélhető díszpolgári cím eddigi egyetlen tulajdonosa Havas Ferenc.)

Telki Ifjúsági Díjat 2015 óta Pasztircsák Polina és Illéssy Lenke kapott.

Fel