Folytatódik a kalandos pecsétgyűjtő túrasorozat!

varazs_tura

Sorozatunk harmadik részében varázslatos utazásra hívunk mindenkit. A Varázs-túra megkezdése előtt kérjük, figyelmesen olvassák el tájékoztatónkat!

A túra április 10-től május 2-ig teljesíthető. Kiindulópontja ismét a Kodolányi János Közösségi Ház lesz. A fedett teraszon, kültéren kell összegyűjteni a feladatleírásokat, kellékeket és némi díszlettel is készültünk. A gyerekek részére már helyszíni „izgalmak” is lesznek, ezért kérünk mindenkit, hogy szánjon időt az ott tartózkodásra is. Azonban nem csak helybeni feladatok lesznek, mert az útra, mint minden jó túrára, otthon jól elő kell ám készülni.

Varázs-túránk alapjául a Harry Potter sorozat szolgál. Tekintettel azonban a kisebb gyerekekre - akik még nem ismerik a regényeket - és a távra, a sétát 2 részre osztottuk. A túra a Napsugár utca végéről indul, a szennyvíztisztító előtti emelkedőn a szántóföld mellett folytatódik, majd egy jobb, utána rögtön bal kanyarral fordul rá az ún. Szekérútra.

A kisgyerekeseknek szóló táv az első elágazásig tart, addig, ahol jobbra Budajenő, balra Páty felé lehet indulni. Itt egy útjelző kő is található. Ez a kő az első rész befejezése. A nagyobbaknak szóló táv innentől a Telki határán álló kápolnáig tart.

Szintén szem előtt tartva Harry Potter kicsiknek még kevésbé emészthető tartalmait, az út első szakaszán - ugyan a regényhez kapcsolódó, de - semmi ijesztőt nem tartalmazó feladványt és „díszletet” helyeztünk ki, az említett karaktereknél esetenként két nevet is megadva.

Az út második felében már láthatóak lesznek „rémisztőbb” (pók, kígyó, dementor, stb.) elemek, így a túra ezen részének teljesítését kérjük, mérlegeljék saját belátásuk szerint. A második szakasz elején fel is hívjuk erre a figyelmet! Ezen részen már csak Potterhez kapcsolódó feladatokat adtunk.

A mostani túra során - pár állomáson - a felnőttekre külön is gondoltunk.

Fontos kérések:

1. Az útra mindenképp vigyenek magukkal papírt és tollat, illetve fejenként egy db ruhaszárító csipeszt, szükségük lesz rá!
2. Telefonra is szükség lesz, mert QR-kódos meglepetésekkel is szolgálunk menet közben.
3. Kérünk mindenkit, hogy a túrát az aktuális járványügyi előírások betartásával teljesítsék!
4. Szintén kérünk mindenkit, hogy fokozottan figyeljenek arra, hogy a túraútvonal mindkét oldalán magántulajdonban lévő szántóföldek vannak, ezekre kérjük ne menjenek rá!!!
5. Minden szülő kap egy állomáslistát. Kérjük Önöket, hogy minden kelléket tegyenek majd vissza a helyükre, illetve ha valami eltűnt az útról, legyenek szívesek jelezni a közösségi háznak küldött messenger üzenetben.

Előre is köszönjük a segítségüket! Jó szórakozást kívánunk!