• Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • +26 920 800
facebook

Településünkön 1999 óta működik a Telki Polgárőrség Bűnmegelőzési és Önvédelmi Egyesület, amelynek jelenlegi elnöke Földvári-Nagy László.

A Polgárőrség működésének fő célja a bűnözés minél alacsonyabb szintre valón visszaszorítása Telki közigazgatási határán belül. Tagjaink éjszakánként rendszeresen járőröznek Telki utcáin, és kapcsolatban állnak Telki körzeti megbízottjával, Czelvikker Mátéval, aki szükség esetén intézkedik, vagy plusz rendőri segítséget kér.

Az Egyesület bevételeit a tagok által befizetett éves tagsági díj, önkormányzati támogatások, felajánlások, egyéb hozzájárulások teszik ki, melyet a működéshez szükséges eszközök beszerzésére és a működés költségeire használunk fel. A polgárőrök saját gépkocsijukkal látják el a járőrszolgálatot, és az autó üzemanyagköltségét és üzemeltetésének költségeit is ők maguk fizetik. A Polgárőrség jelenleg iroda nélkül működik. A munkát telefonon, e-mail-ben koordináljuk.

Ezen a helyzeten szeretnénk javítani azzal, hogy önkormányzati és lakossági segítséggel egy helyiséget a körzeti megbízott és a polgárőrség részére létrehozzunk.

A rendszeres megelőző járőrszolgálat eredményeképpen településünkön a kezdetekhez képest jelentősen csökkent a betöréses lopások, az autófeltörések és a gépjárműlopások száma. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy mi, itt lakók is felelősek vagyunk értékeinkért, és a tárva-nyitva álló kerti kapu, a nyitott garázsajtó, a kint felejtett biciklik és egyéb értékek mind-mind rosszra csábítják a Telkibe érkező "rosszfiúkat".

A lomtalanítások kapcsán különösen figyeljünk értékeinkre, mert ilyen alkalmakat nem hagynak kihasználatlanul a figyelő emberekkel is kiegészülő lomtalanító "mesterek". Figyeljünk egymás portájára is!

Havonta egyszer, minden hónap utolsó csütörtökén 19 órai kezdettel nyilvános gyűlést tartunk a Telki Általános Iskola ebédlőjében. Várjuk minden Telkiért tenni akaró lakótársunkat!